Kelemen Hunor: fontos lépés a felekezeti és magániskolák állami támogatása

2016.03.04 |


A magyar kisebbségi oktatás is haszonélvezője annak, hogy ezután állami támogatásban részesülnek a felekezeti, illetve a magániskolák Romániában – fogalmazott Kelemen Hunor, aki a kormány által legutóbb elfogadott határozat kapcsán arra is kitért: a tanügyi törvénybe foglalt szabályozás gyakorlatba ültetése valóban fontos lépés a hazai oktatásban. Hosszú távon ez az intézkedés az oktatási rendszer fejlődéséhez, kínálatának bővítéséhez vezet – tette hozzá.
„A felekezeti oktatás működéséről a korábbi tárcavezetőkkel is részletesen egyeztettünk, Adrian Curaj jelenlegi tanügyminiszterrel való legutóbbi találkozónkon pedig azt is jeleztük, hogy mindemellett a hazai oktatás előnyére válna, ha az állam a magánoktatás támogatásába bekapcsolódik” – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki szerint örvendetes, hogy a jogszabályba foglaltak lépésenként a gyakorlatban is érvényre jutnak. „A kisebbségi oktatás tekintetében ugyanilyen hatékonyságot várunk el az oktatási tárcától. A vonatkozó törvénycikkelyek betartása mellett továbbá azt is sürgetjük, hogy a román nyelv tanításához legyen meg a megfelelő tanterve és tankönyve valamennyi osztálynak egészen a középiskola végéig” – szögezte le Kelemen Hunor.

A legutóbb kormányülésen elfogadott határozat szerint a felekezeti és magániskolák az állami oktatási intézményekhez hasonló mértékű normatív támogatást kapnak az államtól, amelyhez az önkormányzati költségvetés révén jutnának hozzá.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.