Alázata, hazaszeretete volt a „bűne” annak a fiatalembernek, akinek nagyváradi emléke, szobra előtt összegyűltünk ma tisztelegni. Szacsvay Imre ügyvédet, országgyűlési képviselőt saját hőseként tiszteli a nagyváradi magyarság, kultuszát pedig töretlenül ápolja a jelenkorban is. A nagyváradiak nemcsak emléket állítottak a hősies helytállásáért, hazaszeretetéért kivégzett Szacsvay Imrének, hanem védik és óvják is az emlékét, hiszen szobrát – a közösség tevékeny hozzájárulásával – felújították, visszanyerte régi ragyogását ez a nagyon szép műalkotás. Tündöklése a hajdani hősiesség jelenkori pompája is. Annak az embernek kijáró tisztelet ez, akinek hagyatékát nem évei száma tette maradandóvá, hanem az a roppant eltökéltség, amellyel kiállt és az utolsó csepp véréig harcolt olyan elvekért, amelyeket ma is mértékadónak tekintünk.

Tisztelt ünneplők!

 „Nem bűn, ha valaki szereti népét, és hazájáért munkál” – vallotta konokul a halál árnyékában a tizenkilencedik század e rövid életű közéleti szereplője, Nagyvárad hőse, akit bölcsessége és értéklátása egy teljes értékű emberéletre való gazdagsággal halmozott el.

Ha csupán ennyit tudnánk ma róla, jellemének csupán e vonása maradt volna fenn Nagyvárad követéről, az 1848-1849-es forradalom vértanújáról, akkor is méltán tarthatna igényt tiszteletünkre. Hiszen annak a tisztségviselőnek, akinek napi munkája kötelességtudattal és alázattal párosul, mélyen be kell ivódnia a közösség emlékezetébe, kiérdemelte az utókor elismerését.

Az alázat, a kötelességtudat, a közösség felemelkedéséért való magabiztos feladatteljesítés nem vált ódivatúvá, nem tűnt el a régmúlt korok homályába. De kellenek a jelenkorban olyan jelek, amelyek ezt tanúsítják, elevenen tartják a köztudatban. Szacsvay Imre szobrának felújításával, restaurálásával a nagyváradiak ezt a közösségi értéket ápolják tovább.

Szacsvay mindössze harmincegy éves volt akkor, amikor a függetlenségi nyilatkozat megszövegezéséért és kézjegyével való ellátásáért halálra ítélték. A leírt szó hatalma, súlya alatt roppant össze fiatal élete. De milyen szavak voltak ezek! Olyanok, amelyek lázba hoztak egy egész nemzetet, és amelyek felsorakoztattak egy álom, egy ideál mellé egy egész nemzedéket. Ezeknek a szavaknak köszönhetően is vagyunk ma azok, akik vagyunk, és lehetünk még sokáig büszke birtokosai e hagyatéknak, ha vigyázunk rá és gondoskodunk átörökítéséről.

Kedves nagyváradiak! Hölgyeim és uraim!

Március 15. közeledtével az 1848-1849-es forradalom valamennyi hőse előtt szeretnék tisztelegni. Úgy gondolom, ma is küzdeni kell azokért az elvekért, amelyekért akkor fiatal emberek adták életüket. Ahogyan bő másfél évszázada, úgy a csodálatra méltó értékmentésre ma is csak a bátrak képesek. A közösség pedig azzal tudja e hősiességet honorálni, hogy szolidaritás tanúsít, hogy a legnehezebb pillanatokban is az összefogás mellett dönt a széthúzás helyett, mert ahol a megosztottság az úr, ott nincs erős közösség.

Az ’48-as hősök hagyatékának méltó örökösei kell lennünk, folytatnunk kell az érdekképviselet által 26 éve elkezdett utat a magyar közösségért, a családok biztonságáért. De mindig szem előtt kell tartanunk az összefogás és a béke lehetőségeit, hiszen számunkra ez is 1848 üzenete.

És amikor a forradalomról beszélünk, amikor a szabadságharcra emlékezünk, akkor szemünk előtt a nemzet és a haza van, hiszen a modern magyar nemzetté válás fordulópontja is a magyar szabadságharc. Közép-Kelet Európa népei mindannyian, a történelem bizonyos pontjain ezt megtapasztalták: akkor, amikor egy nemzet nemzetté vált – a tizenkilencedik század fordulóján, a húszadik század elején – akkor etnikai jellegét őrizte meg, azt erősítette meg. Mi is elmondhatjuk azt magunkról, hogy ott van a mi hazánk, ahol az őseink azért a szabadságért harcoltak, amely bő másfél század után is mindannyiunk számára közös érték marad. Ott van a hazánk, ahol ők házat építettek, ahol értéket alkottak, ahol biztonságban tudták vagy szerették volna tudni gyerekeiket, családjukat, közösségüket. És a huszonegyedik század kihívásai, felmerülő problémái között vannak olyanok, amelyek megválaszolhatók, ha látjuk azt az utat, amelyen járni szeretnénk, ha tudjuk, hogy a hazához, a nemzethez hűnek lenni nem bűn, ha tudjuk azt, hogy a magyar nyelvet, kultúrát megőrizni szent kötelessége minden egyes magyar embernek itt, Partiumban, Erdélyben, a Kárpát-medencében.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

2016. március 11.