Kelemen Hunor a Zilahi Kongresszuson: magyarok és románok nem lehetnek egymás ellenségei!
„Mondanám azt is, kétévente együtt vagyunk. Az RMDSZ kongresszusára eljönnek a román és a magyar pártok képviselői, a kormány képviselői, eljön az elnöki hivatal képviselője is. Azt javasoljuk, hogy a találkozókat tegyük gyakoribbá” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Mint kiemelte: a romániai magyar közösség meg akarja őrizni identitását, jövőt akar tervezni és építeni. Ezért is fontos, hogy a két ország közötti viszony jó legyen.
A Wesselényi Miklóstól kölcsönzött „Nem hátrálunk meg!”-jelmondatról elmondta: nem harci kiáltás, nem valaki legyőzésére szolgál, ez arról a romániai magyar közösségről szól, amely úgy tudott talpon maradni az elmúlt évszázadban is, hogy tette a dolgát, építkezett.
„Bízom abban, hogy az RMDSZ hosszú éveken keresztül meghatározó szereplője lesz a román politikának, az elkezdett érdekképviselet hosszú időkön keresztül folytatni tudjuk. Hallatni tudjuk a hangunkat európai szinten is, hozzájárulunk ahhoz, hogy rendezzük az őshonos kisebbségek helyzetét” – összegzett Kelemen Hunor.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.