– Az Európai Parlamenti választási kampány utolsó hetébe érkeztünk. Még van egy kevés „kifutási idő” megerősíteni a szavazni akarókat, illetve meggyőzni a bizonytalanokat és tartózkodókat arról, hogy miért kell az erdélyi magyaroknak minél nagyobb számban elmenni szavazni május 25-én, vasárnap?

– Számtalan érvünk van. Az egyik nagyon fontos üzenet, hogy amikor huszonöt évvel ezelőtt visszanyertük a szabadságunkat, akkor visszanyertük azt a lehetőséget is, hogy szavazati jogunkkal szabadon éljünk. Menjünk el és használjuk ki azt az elvi lehetőséget, hogy időről időre beleszólhatunk az ország dolgaiba. A demokrácia már csak ilyen, attól függ, hogy az ember honnan nézi: a képviseleti demokráciát a szavazati jog gyakorlásán keresztül szokták megteremteni, s igenis élni kell a szavazati joggal! Ezt mondtuk jó szívvel ebben az esztendőben április 6-a előtt, ezt mondjuk május 25-e előtt is, és ezt fogjuk mondani minden egyes alkalommal, amikor a szavazati joggal választások előtt élni kell. Az ember csak akkor hiteles, ha minden ugyanabban a kérdésben, főleg elvi kérdésben, minden egyes alkalommal ugyanazt mondja. Ezért hangoztatjuk, hogy élni kell a szavazati joggal, s hogy ez a megmérettetés az erdélyi magyarok számára olyan lesz, mint egy népszámlálás. Hiszen akkor tudjuk felmutatni, hogy erős közösség vagyunk, ha a politikai képviseletet a szavazatainkkal biztosítani tudjuk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor Bukarestből azt fogják látni, hogy a magyar közösség széteső, tehát előbb-utóbb nem kell velük törődni – tulajdonképpen meggyengül a romániai képviseletnek, érdekérvényesítésnek is a lehetősége. Brüsszelből pedig azt fogják látni, hogy ez nem olyan erős közösség, ami számítana az európai politikában. Az erős közösségek mindig számarányuknak megfelelően tudnak képviseletet biztosítani a maguk számára, akár a dél-tiroliakról beszélünk, akár más kisebbségről. Márpedig ez nincs így, nekünk meg kell mutatnunk, hogy tudjuk, mit akarunk, tudjuk a céljainkat. Egy erős közösséget nem csak az önkormányzatokban illetve itthon, hanem az Európai Parlamentben is biztosítani tudjuk. Nem beszélve arról, hogy ha úgy alakul, hogy a 32 képviselő közül mind a 32 román párt képviselője, anélkül, hogy nacionalista retorikába belecsúsznék, nagyon határozottan állíthatom, közülük egyik sem fogja az erdélyi magyarok érdekeit képviselni. Ezt azért mondom ilyen határozottan, mert eddig sem tették. Egyik politikai pártnak sincs a programjában megoldáskeresés a nemzeti közösségek számára, a nemzetiségek identitásának megőrzése nem foglalkoztatja őket. Ha az EP-képviselőjelöltek üzeneteit nézzük – például legutóbb egy Norica Nicolai nevezetű nő beszélt mirólunk –, azokból semmiképpen nem az derül ki, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség ügyeit el tudnák látni, ha mi nem kerülnénk oda. Ez azt jelentené, hogy feladjuk azt a fontos színteret, ahol a mi életünket befolyásolhatják. Nincs ugyan idő minden esetben elmondani, de az ötvenes években a szén- és acélközösség nem azzal a szándékkal alakult meg, hogy az európai őshonos nemzeti közösségek számára az identitás biztonságát megoldja. Azért jött létre, hogy a hadipari kiadásokat kordában tartsa, hogy ne törjön ki még egy világháború Európában, és ezzel is elősegítse a gazdasági együttműködést a nyugat-európai államok között. Ebből lett később az európai gazdasági közösség, az 1970-es évektől már közvetlenül választott Európai Parlament, ebből lett maastrichti szerződés, az Európai Unió mai formája. Hihetetlenül nagy átalakuláson ment keresztül ez a konstrukció az 1950-es évektől a 2014-es évekig, és ehhez mérhető változásokat fog átélni a következő években is – mert a világ körülöttünk megváltozott, ehhez kell igazítani az uniós intézményeket. Eljött ugyanakkor az a pillanat is, amikor az EU-hatásköröket úgy kell kibővíteni, hogy az kiterjedjen az őshonos nemzeti közösségekre is, ez most pillanatnyilag csak tagállami hatáskör. Jelen kell tehát lenni, hogy ezt a kérdést felvethessük, képviselhessük, partnereket szerezzünk. Az elmúlt öt évben többször bebizonyosodott, ha ott vagyunk és minden nap az erdélyi magyarok, a kisebbségek problémáiról beszélünk, akkor előbb-utóbb kezdik a kérdést megismerni, megérteni.  Belátják, ha Nyugat-Európában számtalan helyen megoldották ezt a kérdést, akkor Európa keleti része nem lehet kivétel. Amennyiben a tagállamok nem hajlandók megoldani, akkor Brüsszel mutasson irányt – ezért kell hatáskörévé tenni az őshonos kisebbségeknek, nyelvi-etnikai kisebbségeknek a kérdését, és ezért kell ott lenni az erdélyi magyar közösségnek a döntésekkor képviselőin keresztül. El szoktuk mondani, ha fontos, hogyan kell levágni a disznót, hogy ne fájjon neki, ha fontos, hogyan tud átmenni az autóhíd alatt a nyúl meg a medve, ha fontos az akácfa meg más egyéb, akkor az emberek problémájának is a parlament, illetve bizottság asztalára kell kerülnie. Annak az 50 millió, egyesek szerint 60 millió embernek a problémája, akik különböző tagállamokban nemzeti nyelvi kisebbségként élnek. Nem lehet retorikai szinten maradni akkor, amikor arról beszélünk, hogy az EU attól erős, hogy sokszínű kulturálisan, nyelvileg, vallásilag, de eközben, amikor ezt a sokszínűséget konzerválni, megerősíteni kell, akkor félrenézünk vagy jobbra, vagy balra.

Ezért kell nekünk ott lenni, mert olyan döntések fognak születni, és olyan átalakulások várhatóak, amelyek bennünket érintenek. Szokták mondani, ha nem ülsz az asztalnál, akkor előbb-utóbb felkerülsz a menüre.

– Az RMDSZ az Európai Néppárt tagja. A felmérések szerint alig pár százalékon múlik, hogy a néppárt vagy a szocialisták nyernek a választásokon. Jobb lenne Európának, hogy a néppárt kerüljön ki győztesen?

– Európának a mi szempontunkból az lenne jó, ha az Európai Néppárt nyerné meg a választásokat.  Ebben a pillanatban néppárti előnyt mutatnak az előrejelzések. Az elmúlt években hihetetlenül sokat dolgoztunk azért, hogy az Európai Néppárt a saját politikai programjába vegyen be egy kisebbségi fejezetet. A bukaresti kongresszuson 2011-ben egy kisebbségi fejezettel bővült ki a néppárt politikai programja, és a dublini kongresszuson idén a választási programba is bekerült az őshonos kisebbségekről egy fejezet. Amennyiben a néppárt ezt bevette politikai választási programjába, és megnyeri a választásokat, és esetleg ő fogja vezetni az Európai Tanácsot, akkor ilyen értelemben elkötelezte magát. Ez nem azt jelenti, hogy a szocialista internacionálén belül nincsenek partnereink, de a néppártban ezt a kérdést előbbre lehet vinni. Másrészt, az elmúlt esztendőkben ott, ahol néppárti kormány vezetett a gazdasági válság idején, a megoldások fájdalmasak voltak ugyan, mint mindenhol, de mintha a kilábalás a konzervatív középjobboldali pártok vezetése alatt reményteljesebb lett volna. A pénzügyi gazdasági kérdésekben is az a politika a megnyerőbb, amit a konzervatív jobbközép oldal képvisel, és ilyen szempontból is fontosabb lenne, hogy a néppárt nyerje meg a választásokat. Mi azt szeretnénk, hogy ez ne rajtunk múljon, és azt a néhány mandátumot, ami akár a mérleg nyelvét jelentheti – mert nagyon szorosnak tűnik jelen pillanatban a verseny – mi biztosítani tudjuk, és ezáltal is a néppárt győzelméhez hozzájáruljunk.

– Az euroszkepticizmus egyre elterjedtebb, ehhez nálunk hozzájárul az Európai Uniónak a nemzeti kisebbségvédelem terén tanúsított struccpolitikája is, ami csalódást okozott az erdélyi magyar választókban. Milyen lehetőségek adódnak, hogy a kisebbségek ügyét ne minden ország belügyének, hanem európai ügynek tekintsék?

– Amint említettem, nem azért jött létre az unió, hogy a kisebbségi kérdéssel foglalkozzon, de előbb-utóbb ezzel is foglalkoznia kell. Hatáskörének bővítésekor a parlament és a bizottság ezt a kérdéskört nem kerülheti meg, ha valóban azt akarja, hogy európai polgárként érezze magát az az 50-60 millió ember, aki valamilyen kisebbséghez tartozik. Nemzeti, nyelvi kisebbségről beszélek most, hogy ne mossuk össze azt, amit egyesek időnként nagy előszeretettel összemosnak. Fontosnak tartom, hogy különbséget tegyünk: bár a bevándorlók és más kisebbségek jogai és sorsa ugyanolyan fontos, de itt mégiscsak az európai államokat, az európai értéket, civilizációt megjelenítő őshonos kisebbségekről van szó. Csalódottságunknak még nyilván van egyéb oka is. Nagyon nagyok voltak az elvárások az unióval szemben, de a gazdasági válság kezdetén kerültünk az unióba, ami komolyan éreztette a hatását. Ugyanakkor, ha falun jár az ember, azt is látja, hogy akik mezőgazdaságból, földművelésből vagy állattartásból élnek, azok soha annyi segítséget nem kaptak, mint amióta az EU-ban vagyunk. Mert igaz, hogy van tejkvóta, hogy a lefejt tej minőségét ellenőrzik. De mikor kapott a gazdálkodó ember a földje után területalapú támogatást, mikor kaptak a szarvasmarha-tenyésztők támogatást? Ahhoz volt szokva ez a társadalom, hogy elveszik, amije van: elveszik a vagyonát, a földjét, a szekerét, a lovát, a traktorját, és még be is kell szolgáltatnia minden évben a termést. Ahhoz képest most kap valamit azért, mert földterülettel gazdálkodik, mert legelőn állatokat tart, mert tejet termel, és így tovább. Az emberek mindezt látják, nekik nem lehet azt mondani, hogy az EU butaság, nem kellett volna oda menni. Hova kellett volna menni egyébként?Vannak olyan települések, ahol az elmúlt 70-80 esztendőben infrastrukturális beruházás nem történt, azonkívül, hogy a főutcát kátyúzták. Most uniós forrásokból sikerült csatornarendszert építeni, vizet bevezetni, sikerült közlekedési infrastruktúrát felújítani, egy-egy műemléket helyreállítani, a középületeket rendbe tenni EU-s forrásokból, és természetesen hazai forrásból is. Az emberek ezt is látják. Szoktam mondani– amit egyesek hihetetlenül megrökönyödve figyelnek, és a demagógiának, populizmusnak tartanak –, hogy nem az RMDSZ, és nem az erdélyi magyarság döntötte el, hogy Európához tartozzunk, ezt mi csak megerősítettük különböző helyzetekben, pillanatokban. Az államalapításkor Szent István döntötte el, hogy a magyarok az európai nemzetek közé, a keresztény Európához tartozzanak. Ezt most felül lehet írni, ha valaki azt gondolja, hogy van ehhez megfelelő ereje és érvrendszere, mert mindig voltak a történelem során Koppányok, most is vannak, de ezt a döntést igazából a 20–21. század körülményei között nem kellett meghozni, csak meg kellett erősíteni. Én nem is keresek más utat, nem is tudom, mi az a más út. Valóban, a 2012-es, 2013-as esztendőben láthattuk, hogy nő az euroszkepticizmus, ezt kimutattuk az október-novemberi felmérésünkben. Az áprilisi kimutatásunkban ellenben az szerepel, hogy az európai unióba vetett bizalom növekedőben van. Az emberek látják, ha keletebbre néznek, hogy onnan nem a béke, nem a biztonság üzenete sugároz, hanem a háború és a konfliktus üzenete.  És mindenki az EU-tól, Európától várja a stabilitást, a békét, a viszonylagos jólétet, mert nyilván ez is viszonylagos, hogy a jólétet mihez mérjük. Az elmúlt évtizedekben a kontinensen ez a politikai struktúra tudta biztosítani a békét, nem volt háború. Most nem a szovjet bevonulásra gondolok Magyarországra vagy Csehszlovákiába. Nyugat-Európában ez tudta biztosítani a stabilitást, és Kelet-Európában is arra várnak az emberek, nem pedig háborúra. Úgy érzik, ezt az unió biztosítani tudja még akkor is, ha az ukrán konfliktus esetében a döntések olyan nehezen születnek meg. Úgyhogy a kiábrándultság, az EU-szkepticizmus mellett látok odafigyelést, aminek számos oka van: egyik oda vezethető, hogy a gazdasági válságból Európa lassan kezd kikerülni, az elmúlt negyedévben Romániában is nagyon jelentős volt a gazdasági fejlődés. Ahhoz, hogy ezt az emberek a pénztárcájukban, a vásárlóerőben is érezzék, ennek legalább két esztendőn keresztül ilyen ütemben kellene növekednie.

– A választási kampány során a romániai politikai pártok részéről felerősödtek a nacionalista hangok, a magyarellenesség. Ez mennyire árthat a május 25-e utáni koalíciós együttműködésnek?

– Okos román politikus ebben az időszakban is visszafogja magát, és megpróbál nem használni nacionalista retorikát, mert meg lehet a választást nyerni magyarellenesség nélkül is. Főleg ebben az időszakban nem látom értelmét a magyarellenes retorikának, de azt is látjuk, hogy ettől kevés román politikus tudja megkímélni magát és a pártját, és a román pártok mindegyikében kivétel nélkül találunk olyan üzeneteket, olyan politikusokat, akik élesebb vagy tompítottabb magyarellenes szövegeket fogalmaznak meg. Remélem, hogy május 25-e után ez kicsit csökken intenzitásában, de itt még van egy választási kampány, az elnökválasztás. Az RMDSZ szokott állítani jelöltet az első fordulóban, ennek ellenére elkezdik spekulálni azt, hogy kit támogat a második fordulóban, és esetleg ki számít a magyarok szavazataira, az RMDSZ támogatására, utána aztán rögtön kikiáltják nemzetárulónak. Az elkövetkező hetekben, hónapokban, az elnökválasztáshoz közeledve lehet számítani, hogy egyik-másikkal elfut a ló. Mi azon leszünk, hogy ne legyen magyarellenes hangulat az országban, hogy ezek elszigetelt esetek, hangok, üzenetek maradjanak, nem kívánjuk ezt elősegíteni, nem kívánunk erre rájátszani. Ami nem jelenti azt, hogy a magyarok érdekeit nem fogjuk határozottan képviselni, hogy dolgokat, ügyeket, kérdéseket elhallgatunk. Ami az együttműködésünket illeti, országos szinten jónak számít, koalíciós egyeztetések vannak, a fő kérdéseket megbeszéljük, a költségvetési elosztásban is próbálunk mérsékeltebb, kiegyensúlyozottabb modellt alkalmazni. Ez bizonyos mértékig sikerült, de az eredmények nyilván később látszanak meg. Olyan beruházásokról, költségvetési támogatásokról van szó, amelyek most indulnak, s amelyek jelentős része még licit alatt van. Olyan eljárásokon kell keresztülmenni, amelyek törvényesen eltarthatnak akár hónapokig, ha fellebbeznek. Úgy látom, a dolgok lényegében rendben vannak, helyi, megyei szinten vannak koccanások, konfliktusok. De ez így volt a demokrata pártiakkal, a liberálisokkal is, amikor együtt kormányoztunk velük.

– Folyamatban van az egyeztetés az MPP-vel az RMDSZ által kidolgozott autonómiatervezet ügyében. Hol tart ennek a menetrendje, és szándékoznak-e az EMNP-vel is tárgyalni erről?

– Már megvolt az egyeztető bizottság első ülése május 16-án, Szentgyörgyön. A Magyar Polgári Párt észrevételeit átnézzük mi is, és folytatjuk a bizottság ülését a következő időszakban, valószínű május 25-e után. A választások után ismét összeülünk, megnézzük, hogy az álláspontok közül mi közelíthető, mi összeegyeztethető, olyan tervet igyekszünk összeállítani, ami megállja a helyét, és ez nem lesz egyszerű. Demokraták vagyunk, és ez azt jelenti, hogy a meglévő alkotmányhoz kell igazítanunk az elképzeléseinket, mert a másik megoldás az alkotmánymódosítás volna. Ez is lehetséges, hisz nekünk két tervezetünk volt igazából: az egyik tervezetünk arra készült még a múlt év végén, amikor arról volt szó, hogy az alkotmányt módosítják, és lesznek közigazgatási régiók, ezeken belül alrégiók a Partiumban és Székelyföldön, ehhez igazítottuk az egyik tervezetet. Az alkotmánymódosító bizottsághoz benyújtott javaslatainkat elfogadták, ezért úgy számoltunk, hogy ezt elfogadja majd a plenáris ülés is, aztán népszavazás is lesz róla, és az új alkotmányos berendezéshez igazítottuk. A másik az a mostani alkotmányhoz igazodott, mert egy demokratikus államban, demokratikus eszközöket használva, egy törvénnyel nem tudsz felülírni egy alkotmányt. Ezeket a dolgokat végig kell alaposan beszélnünk, és egy olyan tervezettel kell jönnünk, ami kiállja egyrészt a közösség igényei szerinti próbát, másrészt pedig a romániai közigazgatási és jogrendbe beilleszthető. Ezek után lehet a társadalom elé állni, és erről egy közvitát lebonyolítani, beleértve a román társadalmat is. A többi az ilyen, hogy rodeózunk, s beszélünk, s megállunk, s még tíz embernek elmondjuk, hogy mi autonómiát akarunk. Ettől nem lett autonómia, s ezután sem lesz autonómia. Ebben a fázisban vagyunk tehát az MPP-vel a megállapodás szerint, és május végén, június elején folytatjuk a megbeszéléseket. Az EMNP-vel nem volt semmilyen kommunikációnk, nem kerestek, nem kerestük. Amikor kerestek, azért volt, hogy olvadjunk beléjük, vegyük fel politikai identitásukat, együtt induljunk a választásokon, de nem RMDSZ-identitás alatt. Ez egy elég magabiztos kérés volt azok részéről, akik a mi 204 polgármesterünkhöz képest egészen pontosan 2 polgármesteri tisztséget nyertek meg. Azóta nem kommunikáltunk, nem volt lehetőségünk érdemben szóba állni egymással.

– Milyen a viszonya jelenleg az RMDSZ-nek a magyar kormánnyal és kormánypártokkal?

– Jó. Az elmúlt esztendőben, a 2012-es választást követően, amikor az önkormányzati választások alatt, de később is, az MPP-vel és EMNP-vel itthon vitáink, harcaink voltak a verseny miatt, olykor ütköztünk a magyarországi kormánypártok képviselőinek egyikével-másikával. De ezen már túl vagyunk, azóta a párbeszédet folytattuk, 2012 után ez eléggé látható és intenzív volt. A magyar kormánypárttal ugyanahhoz a politikai családhoz tartozunk, az Európai Néppárthoz, ami bennünket is együttműködésre, partnerségre ösztönöz. Ez nem jelenti azt, hogy a többi magyarországi demokratikus párttal ne lennének intézményes kapcsolataink. Ez így volt, és így is kell maradjon, de a kormánypárttal mindig közelebbi, szorosabb viszonyt szokott ápolni az RMDSZ. Másrészt, mivel ugyanahhoz a politikai pártcsaládhoz tartozunk, egészen vicces lenne, ha egymással vitatkoznánk, és nem azt keresnénk, hol vannak olyan együttműködési felületek, amelyeket kölcsönösen tudnánk kamatoztatni, beleértve a román–magyar kapcsolatokat, a magyar–magyar kapcsolatokat. Elvégre mi a romániai kormány részeként ilyen értelemben is jóval szorosabban és kormányzati dimenzióban is tovább tudjuk gondolni az együttműködést.

Újvári Ildikó, 2014. május 20., szabadsag.ro