Vállalnunk kell a közösség védelmét, politikai képviseletét – Kelemen Hunor politikai beszámolója a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén
„Hosszú érdekképviseleti harcunk, majd közösségünk, településeink fejlődéséért kifejtett munkánk után, ma ismét ott tartunk, hogy az RMDSZ legfőbb teendője a közösség védelme, a magyar emberek biztonságának megteremtése” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülésén elmondott politikai beszámolójában február 27-én, szombaton. Hozzátette: az RMDSZ számára továbbra is a magyar érdek és a közösség biztonsága a legfontosabb. A Szövetség határozottan kiáll igaza mellett, és világosan, erős hangon állást foglal az igazságtalanság ellen a nehéz időkben is, amikor újabb és újabb eszközöket vetnek be a magyar közösség ellen.
A RMDSZ elnöke a szövetségi képviselőknek arról beszélt, hogy az utóbbi idők gyakran meglepő közéleti vagy társadalmi történései ellenére is vállalniuk kell azt a közösségi munkát, amelyre a szervezet huszonhat évvel ezelőtt is vállalkozott, és amelyet kitartóan végez mindmáig. „Az elmúlt tíz napban sokan megkérdezték, van-e még értelme ilyen körülmények között, mindazok után is, ami Sepsiszentgyörgyön történt, választott tisztségért hajtani, jelölést vállalni, indulni a választásokon? Tudom, ma nem könnyű meggyőző igent mondani. Tudom, hogy nem egyszerű meghozni a döntést. De meg kell hozni. Vállalni kell a felelősséget, és ami ezzel jár: a harcot. Vállalni kell a képviseletet, a közösség ügyét. Annak minden személyes kockázatával. Mert azt vállaltuk, hogy szolgálatot végzünk, a közösség szolgálatában állunk” – bíztatta Kelemen Hunor az RMDSZ tisztségviselőit, polgármestereit, alpolgármestereit és tanácsosait az önkormányzati választásokon való aktív részvételre.
A szövetségi elnök szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség valamennyi felelős politikusának úgy kell tekintenie a szervezetre, mint eszközre, és nem úgy, mint egy önmagáért való célra. „A mi Szövetségünk a romániai magyarok szövetsége, erős eszköze a politikai és érdekképviseletnek. Hozzánőtt a szívünkhöz, az életünkhöz. Olyan értékes eszköz, amit nem szabad elengedni. Nekünk azt kell megmutatnunk, hogy a mostoha körülmények között is tudunk olyan jelölteket állítani, akikben megbízik a közösség, akik hiteles emberek és a közösség problémáira jó, eredményre vezető választ tudnak adni. Akik a politikát, a közösség képviseletét szolgálatnak tekintik, akiknek van elképzelésük a jövőről” – jelentette ki az RMDSZ elnöke az általa ideálisnak tartott jelöltről.
Kelemen Hunor összegezte azokat a veszélyeket, elfogadhatatlan helyzeteket, amelyekkel a magyar közösségnek szembesülnie kellett az utóbbi időben. „Világosan látnunk kell, hogy ami ellenünk történik, az nem véletlen, hanem tervszerű és folyamatos. Hivatásos feljelentők, buzgón intézkedő hatóságok munkálkodnak azon, hogy megszerzett jogainkból visszavegyenek” – nyomatékosította, és példaként említette az anyanyelvhasználat korlátozására, a kétnyelvű vagy magyar nyelvű feliratok eltűntetésére vonatkoznak bírósági döntéseket, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását és a Katolikus Státus tulajdona körüli vizsgálódást, a leállított restitúciót, továbbá azt, hogy Csíkszeredában, Gyergyóban, legutóbb pedig Sepsiszentgyörgyön lefejezték a város vezetését. „A korrupcióellenes harc ürügyén olyan embereket próbálnak eltávolítani a közösségek éléről, akik igazolták, hogy képesek építkezni, jövőt teremteni. Ha jobban belenézünk a vádiratba, korrupció sehol sem merül fel, de nem tesznek különbséget a közigazgatás során felmerülő tévedés és a korrupció között” – nehezményezte Kelemen Hunor, aki azt is kiemelte: Antal Árpád polgármestert annak ellenére is eltiltották polgármesteri munkájától, hogy a vizsgálatnak már ebben a stádiumában is bizonyította ártatlanságát.
A szövetségi elnök rámutatatott: bírósági eszközöket használnak a közösség szimbólumainak, nyelvhasználati jogaink visszavonására, és bár van törvény erre, akadályozzák a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, ahogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen sem alkalmazzák az oktatási törvényt. Ezzel szemben viszont olyan törvénytervezeteket nyújtanak be egymás után, amelyek egyértelműen magyarellenesek: anyanyelvhasználatot, a himnuszéneklést vagy az RMDSZ-t tiltanák be, a polgármestereket pedig a román zászló őreivé tennék. „Ezek a próbálkozások lassan olyan helyzetet teremtenek, amelynek köszönhetően a magyar emberek még megmaradt, cseppnyi bizalma is elpárolog az olyan állami intézmények iránt, mint a bíróság vagy ügyészség” – tette hozzá Kelemen Hunor, és arra is felhívta a szövetségi képviselők figyelmét, hogy az Európai Bizottság Romániáról szóló ország-jelentése és az Európai Emberjogi Bíróságon megnyert perek, a több százezer eurós kártérítés kifizetésének kötelezettsége között hatalmas ellentmondás van. Ugyanabban az európai országban pedig megtörténhet az is, hogy az egészségügyben megalázzák a magyar betegeket. „Az olaszteleki és a nagyváradi kislány esete is azt mutatja, hogy a diszkrimináció, a magyarellenes indulat már nincs tekintettel sem arra, hogy valaki beteg, sem arra, hogy hány éves. Az olaszteleki kislánnyal történteket mindenki ismeri, de kevesebb figyelmet kapott az, amikor Nagyváradon alig egy éve hasonló eset történt” – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki szerint ilyen körülmények között igaza van annak, aki mindennek kapcsán azt kérdezi: mi folyik itt?
Kiállni, képviselni, kiharcolni – Kelemen Hunor szerint ennek a hármas parancsnak, jelszónak kell vezérelnie a továbbiakban az RMDSZ munkáját. „Kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést. Képviselni ügyeiket minden fórumon a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig. Kiharcolni az igazunkat és visszakapni azt, amit egyszer már megszereztünk, megszerezni azt, amit már régóta meg kellett volna kapnunk” – sorolta a szövetségi elnök a következő időszak érdekképviseleti és érdekvédelmi teendőit.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.