2016-ban meg kell erősítenünk az erdélyi magyar képviseletet - Kelemen Hunor szövetségi elnök és Orbán Viktor miniszterelnök találkozója

2016.02.29 |


„2016-ban meg kell erősítenünk magyar képviseletünket Romániában” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök ma délután Budapesten, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. Az erős képviseletet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tudja biztosítani – emelte ki a Szövetség elnöke, majd az elmúlt időszak belpolitikai történéseiről tájékoztatta a magyar kormányfőt.
„Legfontosabb feladatunk a megszerzett jogok megőrzése, az, hogy megakadályozzuk a jogfosztásokat, kivívott eredményeink megcsorbítását annak érdekében, hogy az erdélyi magyar közösség biztonságban érezze magát szülőföldjén”– részletezte Kelemen Hunor szövetségi elnök.

„Fontos, hogy az idei romániai választásokat kísérő belpolitikai csatározásokból az erdélyi magyarság megerősödve kerüljön ki, és ez az önkormányzati és parlamenti képviseletben is megmutatkozzon” - hangzott el továbbá a hétfői megbeszélésen.

Kelemen Hunor szövetségi elnök bemutatta a magyar miniszterelnöknek azokat a kiemelt fejlesztési programtervezeteket, amelyek az erdélyi magyarok identitásának megőrzését és a kulturális élet fellendítését szolgálják.

Orbán Viktor egyetértéséről és támogatásáról biztosította az elképzeléseket, amelyek között szerepel például felsőoktatási szórványkollégium és közösségi tér létrehozása Temesváron, a szamosújvári Mezőségi Téka Szórványkollégium munkálatainak befejezése, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kialakítása vagy Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ műtárgygyarapítása.
„Ezek azok a kiemelt projektek, amelyek az erdélyi magyar közösség szempontjából, intézményrendszerünk megerősítése végett kiemelten fontosak számunkra. Mindezek a szülőföldön való maradást, erdélyi magyar társadalmunk fejlődését jelentik” – értékelte az RMDSZ elnöke.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.