Szerdán kezdődik Frízföldön a FUEN 63. Kongresszusa
A Szövetség a Minority SafePack európai kampányának hajtómotorjaként az elmúlt évben bebizonyította: képes összetett európai kampányt lebonyolítani, elindította az őshonos kisebbségek mozgalmát, a magyar emberek ügyét pedig elvitte Európába. Június 21-én, csütörtökön, holland idő szerint 11 órakor az európai polgári kezdeményezés jövőjéről szerveznek kerekasztal-beszélgetést.
A Szövetség két parlamenti képviselője, Winkler Gyula és Sógor Csaba felszólal a rendezvényen, amelyen jelen lesz többek közt Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különleges jelentéstevője, Bob Deen, az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosának Hivatala képviselője, Bernd Fabritius, a német szövetségi kormány kisebbségügyi biztosa, Deli Andor és Csáky Pál EP-képviselők, valamint Magyar Anna ET-raptőr is.
„A kongresszuson idén is európai kisebbségek helyzetén és az előttük álló kihívásokon lesz a hangsúly. Azonban ezúttal az ünneplésnek is komoly szerep jut a FUEN eddigi legnagyobb projektje, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés sikeres aláírásgyűjtési kampányát követően. Az ünneplésen túl azonban gondosan meg kell terveznünk a kezdeményezésünk következő lépéseit, az ezzel kapcsolatos teendőket is” – fogalmazott a kongresszus kapcsán Vincze Loránt FUEN-elnök.
A szervezet 2018-as kongresszusán az európai nyelvi sokszínűség, a kisebbségvédelmi jó gyakorlatok megosztása és a fríz közösség helyzete is téma lesz. A kongresszus csütörtöki nyitónapja élőben követhető lesz a FUEN Facebook-oldalán. További információk ITT.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.