Lemond kormányzati tisztségeiről Kelemen Hunor

2014.07.14 |


„A ma délelőtti találkozón tájékoztattam Victor Ponta miniszterelnököt arról a szándékomról, hogy augusztus 1-jei hatállyal lemondok a miniszterelnök-helyettesi és miniszteri tisztségeimről. Az elkövetkező időszakban a Kulturális Minisztérium operatív ügyeivel és a szaktárca költségvetés-kiegészítésének előkészületeivel foglalkozom”- jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ma Bukarestben.

A szövetségi elnök elmondta, fontosnak tartja, hogy a minisztériumban megkezdett adminisztrációs folyamatokat sikerrel zárja le, és adja át az őt követő RMDSZ-es kulturális miniszternek.

„Még túl korai arról tárgyalnunk, hogy ki lesz az a személy, aki a jelenlegi kormánykoalícióban a Szövetség részéről a miniszterelnök-helyettesi és a kulturális tárca vezetői tisztségeket látja majd el. Ez a következő időszak prioritása lesz, augusztus 1-ig javaslatot teszek a miniszterelnöknek arra vonatkozóan, hogy kit javasol az RMDSZ a szaktárca élére” – mutatott rá a Szövetség elnöke.

Mint ismeretes, Kelemen Hunor pénteken, július 11-én a Szövetségi Állandó Tanács ülését követően tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy lemond minden kormányzati szerepvállalásáról, hiszen ő maga nem lehet tagja egy olyan kormánykoalíciónak, amely perben áll az ő kézjegyével is ellátott Minority SafePack kezdeményezőivel.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.