Kelemen Hunor: nemcsak oktatnia, de nevelnie is kell az egyetemnek! – a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének avatóünnepségén vett részt az RMDSZ elnöke

2017.10.02 |


Fotó: Gönczy Tamás

Az elmúlt száz év bár nem volt sétagalopp, ma is ülünk a nyeregben, és ma sem adjuk fel – hangsúlyozta október 2-án a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségén Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az hétfői épületavatóval egybekötött nagyváradi esemény díszvendége Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt.
Milyen feladatot kell ma ellátnia az egyetemnek Erdélyben, nemzeti kisebbségi létben, de mégis versenyben állva? A mai Európában, amikor a feje tetejére állt minden, amikor a bizonytalanság, a változás uralja az emberek életét, elégséges-e, ha csak oktatásra vállalkozik az egyetem, vagy nevelnie is kell ennek? – tette fel a kérdést ünnepi köszöntőjében Kelemen Hunor. Szerinte megoszlanak a vélemények: van, aki azt állítja, bőven elegendő a sok információ átadása, mások viszont úgy vélik, hogy az oktatásnak a holnap fele is kell fordulnia, együtt kell járnia a neveléssel, fel kell készítenie a hallgatókat a közösségi létre, a közösség céljainak megismertetésére.

Az RMDSZ elnöke az utóbbi állítással ért egyet, mint fogalmazott: egyetlenegy egyetem sem korlátozhatja kizárólag oktatásra tevékenységét, feladata kell legyen a finomhangolást is elvégezni. Különösen egy olyan egyetemen fontos ez, amelyet a magyar állam alapított és működtet – tette hozzá.

Történelmünk során az alkotásnak, a fejlődésnek akkor volt esélye, amikor az egyetemekben nemcsak oktattak, de neveltek is. Ez most is fontos, főként kisebbségi létben. Ma is új utakat kell keresni, folytatni kell az elmúlt ezer év, az elmúlt ezer évet jelentő ötven generáció törekvéseit” – nyomatékosított Kelemen Hunor. Határozott meggyőződése, hogy a nemzet előtt álló kihívásoknak ma is meg kell jelenniük az egyetem falai között: mert az egyetem nem lehet csak épület, ez szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép.

Sehol sincs megírva, hogy egy nemzetnek fent kell maradni – emlékeztetett Kelemen Hunor. Éppen ezért úgy véli: egy közösség élni akarását és nyelvét megtartani mindennapi kihívás, állandó feladat – ennek jelentős részét a politikának kell ellátnia, de ebben a szolgálatban szükség van az oktatási és kulturális intézményekre, az egyházakra és a társadalomra is.

Meggyőződésem, hogy Erdélyben és a Partiumban a magyar közösség nem válhat múló emlékké, a nehézségekkel bátran kell szembenéznünk – magam is bizakodó vagyok. Azt kívánom, hogy a legjobb transzilván hagyományokra építsük ezt a bástyát is” – kívánta az új épületszárny kapcsán az RMDSZ elnöke.

Ahogyan az akkreditációs folyamatban, a Szövetség úgy kíván együtt gondolkodni és dolgozni azért, hogy a romániai adófizetők pénze a Partiumi Keresztény Egyetem költségvetésébe is visszakerülhessen. Mert így méltányos és igazságosa – összegzett Kelemen Hunor.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.