Állásfoglalás a katalán függetlenségi népszavazás kapcsán
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elítéli a katalán függetlenségi népszavazás napján tapasztalt erőszakot, úgy véli: az aránytalan rendőri túlkapás – ahogyan soha semmilyen erőszakos cselekedet – nem vezet előre, nem vezethet semmi jóra.
Egy ország állampolgárainak, de közösségeinek is joga van a szabad véleménynyilvánításhoz − amennyiben ez az igény több millió állampolgár részéről fogalmazódik meg, annak semmiképpen sem szabad elkerülnie az ország vezetőinek figyelmét. Tapasztalatból tudjuk: a többség erejének sosem szabad a kisebbségek elnyomására irányulnia egy demokráciában, a többségnek minden körülmény között felelősnek kell lennie az ország területén élő kisebbségekért.
A kialakult erőszakhullámmal és a politikai instabilitással nem értünk egyet. Határozott meggyőződésünk, hogy a Katalóniában kialakult állapot kezelésére először is higgadtságra van szükség – a vasárnapi referendumot követően sem áll le az élet, minden állampolgár közös érdeke a politikai vezetők és hatóságok bölcs fellépése.
A feszültséget csakis párbeszéddel lehet rendezni, további zavargásoknak nincs helyük Katalóniában!
RMDSZ
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.