Kelemen Hunor: nem nagyotmondással, hanem felelősségteljes munkával kell az erdélyi magyar közösségért tenni

2013.08.16 | , ,


Az ötödik HÁRIT Szabadegyetemen tartott előadást Kelemen Hunor szövetségi elnök Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével közösen. Az előadás felvezetésében elhangzott, az elmúlt napokban többször, többen bizonyították, hogy a nyári kánikulában is lehet nagyokat nyilatkozni, felkavarni az állóvizet. Az RMDSZ elnöke erre a felütésre elmondta: ”elsősorban azt kell mérlegelni, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára, akik itthon szülőföldet akarunk építeni, azt kell tudnunk, hogy nagyokat akarunk mondani, vagy felelősségteljesen akarunk cselekedni. A Vona-féle kijelentéseket visszautasítjuk, és nem szeretjük, mert a hozzá hasonló politikusok jönnek, nyilatkoznak, majd beülnek az autóba, hazamennek és nézik a tévében, meg olvassák az újságban, hogy mi történik itt. Az is elfogadhatatlan, hogy Románia államelnöke, a hadsereg főparancsnoka „hadat üzen” Magyarországnak, elszigetelésről és megleckéztetésről beszél. Ezekkel a kijelentésekkel az a legnagyobb baj, hogy az ostor vége mindig rajtunk, erdélyi magyarokon csattan.”

Kelemen Hunor kijelentette, a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az országban növekvőben van a magyarellenesség, ez pedig a magyar emberek biztonságérzetét veszélyezteti.
„Ha a román és a magyar politikusok nem képesek leülni, és kormányközi, államközi szinten tárgyalni a két ország közös érdekeiről, akkor az RMDSZ ismételten felajánlja a híd, a közvetítő szerepét. Elfogadhatatlan, hogy két szomszédos ország, az európai unió tagállamai, nem tartott hivatalos találkozót már évek óta. Úgy, ahogy 2001-ben az RMDSZ sikeresen közvetített a magyar igazolványok ügyében a Năstase és az Orbán kormány között, ugyanúgy képes erre most is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, ugyanakkor aggasztó jelenségekre is felhívta a figyelmet. „Bogdan Diaconu parlamenti képviselő olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely betiltaná a külföldi pártfinanszírozást, de az egyesületek, civil szervezetek és alapítványok támogatását is. A mi civil szervezeteink mindegyike az identitás megőrzésével is foglalkozik, vagyis politikai szerepet tölt be. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket a jelenlegi 70 százalékos parlamenti többség 85 százalékos összefogással fogadna el. És akkor ki védi meg az erdélyi magyarokat? Az RMDSZ határozottan  visszautasít minden ilyen típusú magyarellenes uszítást és megnyilvánulást.”

A régióátszervezésről Kelemen Hunor összefoglalta, hogy ennek a története 2010-ig nyúlik vissza, amikor az államelnök először tett kísérletet arra, hogy nyolc óriásmegyét hozzon létre a nyolc fejlesztési régióból.  „2011-ben ezt az RMDSZ megakadályozta, a szavazataink nélkül ezt nem tudták átvinni. Most azonban nem a megyék összeolvasztása a cél, hanem egy új közigazgatási struktúra beékelése a megyék és a kormányzat közé. Az alkotmány módosított szövegében már létezik a régió fogalma, éppen ezért az RMDSZ azt javasolta, hogy jelenjenek meg az úgynevezett különleges státusú régiók is. Ezt a javaslatot azonban elvetették, ezt az őszi parlamenti vita során még megpróbáljuk ismét átvinni. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy az idén nem lesz régióátszervezés, hiszen ehhez ki kell írni a népszavazást az alkotmánymódosítás kérdésében, ehhez pedig 50 százalékos részvételi arány szükséges. Ez az arány jövőre 30 százalékos lesz csupán, így valószínű, hogy az elnökválasztással egy időben tartják meg a referendumot. Az erdélyi magyar közösség a régióátszervezési huzavonával időt nyert. Nekünk a következő időszakban az a feladatunk, hogy partnereket találjunk az RMDSZ 16 régiós átszervezési tervéhez, ezt a törvénytervezetünket már leadtuk, és meg kell győznünk a román tárgyalófeleket, hogy a kisebb, hatékonyabb működésű régió nem csak a magyar emberek érdeke, hanem a románoké is” – ismertette az RMDSZ elnöke.

Kijelentette, minden rendelkezésre álló, demokratikus eszközzel élni kíván a Szövetség. Az elkövetkező időszakban elkezdődik az aláírásgyűjtés a helyi népszavazások kiírása érdekében mind a Székelyföldön, mind a Partiumban. Ezt követően a helyi tanácsok egy állásfoglalást fogalmaznak meg, amelyben kinyilvánítják, hogy az adott település hova szeretne tartozni.
„A fokozatosság elvét követjük, ezt követően kerülhet sor utcai tüntetésekre. Ilyen szempontból az RMDSZ csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács októberi meneteléséhez, és minden segítséget megad, hogy a Kökös és Bereck közötti útvonalon minél többen vonuljanak fel” – részletezte Kelemen Hunor szövetségi elnök.

A szabadegyetem előadásán Antal Árpád polgármester kifejtette, Románia a dél-amerikai állammodellt alkalmazza már évek óta, aminek eredményeképpen egyre több a mélyszegénységben élő ember, hiányzik a stabil középréteg. „Spanyolországban ma 40.000 euróért egy egész falut meglehet vásárolni templomostól, iskolástól, polgármesteri hivatalostól együtt. Én a Székelyföld esetében nem szeretném látni sehol az „Eladó” táblát, éppen ezért a mi jövőnk arról szól, hogy a demográfiai kérdésekre milyen válaszokat tudunk adni” – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, és Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke a szabadegyetem előadásai után a háromszéki polgármesterekkel találkoztak, akikkel aktuálpolitikai kérdésekről beszélgettek.  

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.