Kelemen Hunor: május 25-én a magyar közösség erejét kell megmutatnunk
„Ebben az esztendőben a legfontosabb kihívás számunkra az európai választásokon való sikeres részvétel. Május 25-én nem csak az lesz a tét, hogy sikerül-e képviselőket küldenünk Brüsszelbe, hanem az, hogy az erdélyi magyar közösség ismét felmutassa erejét, a Szövetség túllépje az 5 százalékos bejutási küszöböt, mert ez egy jelzés lesz a román politikai erők fele. Amint azt érzékelik, hogy gyengült az erdélyi magyar közösség érdekérvényesítő ereje, ezt azonnal, gátlástalanul kihasználják majd ellenünk” – hangsúlyozta politikai tájékoztatójában Kelemen Hunor szövetségi elnök Szilágy megye legnagyobb községében, Krasznán, ahol az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanácsának ülésére került sor ma délelőtt.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, érzékelhető egyfajta kiábrándulás az európai intézményrendszerből, viszont szerinte az ezzel szemben álló nemzetállami bezárkózás semmiképpen nem megoldás az erdélyi magyar nemzeti közösség számára, hanem továbbra is az uniós nyitás, a felzárkózás a járható út. A Szövetség európai parlamenti jelöltjeinek rangsoráról ennek a hétnek a végén dönt az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, majd ezt a március 1-re összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie.
Aktuálpolitikai beszámolójában Kelemen Hunor leszögezte, az Alkotmánybíróság által megfogalmazott vélemény után úgy véli, a jelenlegi alkotmány módosítására nem kerül sor, ezt az RMDSZ nem tudja támogatni, miután a testület alkotmányellenesnek minősítette az erdélyi magyar emberek számára legfontosabb módosító javaslatokat. Véleménye szerint a jövő kihívása ilyen szempontból egy új alaptörvény megalkotása lesz.
„Miután a parlamentben folyamatos politikai egyeztetések és tárgyalások során a román pártokkal sikerült elfogadtatnunk a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe (alrégiókba) szerveződésére vonatkozó módosítási javaslatainkat, utána az Alkotmánybíróság – bár a részletes indoklást még nem ismerjük, de valószínűnek tartjuk, hogy az alkotmány 1-es cikkelyének szellemében – megállapítja, hogy ezek a javaslatok túlmutatnak az alkotmánymódosítás határain, ezért elfogadásukkal a parlament sértené az alaptörvényt. Úgy véljük, ez egy nagyon rossz üzenet a magyar emberek fele, hiszen ezzel a véleményezéssel gyakorlatilag megszűntették a kisebbségi és közösségi jogok bővítésének a lehetőségét. Kitörési lehetőséget ebben a pillanatban egy új alaptörvény megalkotásában látok” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A Szociálliberális Unió által vezetett kormány válsághelyzetéről Kelemen Hunor elmondta, ez a helyzet előrelátható volt, és szerinte a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az elhúzódó válság az ország gazdaságát, a fejlődés lehetőségét állítja meg, éppen ezért kívánatosnak tartja a politikai helyzet mihamarabbi rendezését.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.