Kelemen Hunor: helyesen döntöttünk a bizalmatlansági indítvány kapcsán

2018.06.30 |


A múlt heti bizalmatlansági indítványról és az Európai Unió kapcsán megfogalmazott elvárásokról is beszélt Kelemen Hunor szövetségi elnök a MIÉRT és az RMDSZ edzőtáborában Zeteváralján. Mint fogalmazott: a hatalomért folyó harcok helyett jövőképről kell beszélni, a társadalmat érintő problémákra kell megoldást kínálni.

Előzményekről és következtetésekről egyaránt beszélt Kelemen Hunor a múlt heti bizalmatlansági indítvány kapcsán, amellyel az ellenzék célja a Dăncilă-kormány megbuktatása volt. Az RMDSZ a vitában igen, a szavazáson azonban nem vett részt, mivel úgy vélték: a bizalmatlansági indítvány csupán a politikai harcról, a hatalom megszerzéséről, illetve megtartásáról szólt, nem pedig a társadalom jövőjéről. „A jelenlegi kormánynál jobbat el tudok képzelni, de ha változtatni akarsz, meg kell tudnod válaszolni a legalapvetőbb kérdéseket arra vonatkozóan, hogy mi történik a bizalmatlansági indítvány után, mi a célod a megszerzett hatalommal, milyen jövőképet tudsz ajánlani a társadalom számára” – szögezte le ismét a Szövetség elnöke azt, amit a bizalmatlansági indítvány vitáján is elmondott. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha valaki le akarja váltani a kormányt, annak illene bent lenni a teremben, utalva arra, hogy jó néhány liberális hiányzott a szavazásról, holott ők indítványozták a kormány megbuktatását. 

A szövetségi elnök arról is beszélt, hogy mosolyogva hallgatták a liberálisok részéről érkező jelzéseket az elmúlt hónapban, amelyek azt vetítették előre, hogy ha az RMDSZ az ellenzékkel szavaz, a szociáldemokrata párt politikusai is felbátorodnak és többen szavaznak majd a kormány leváltására. „Amikor olyat mondanak az embernek, amiről messziről látszik, hogy butaság, olyankor nincs akivel, és nincs amiről értelmes párbeszédet folytatni” – mutatott rá, majd hozzátette: az is hazugság, amit a médiától a közösségi oldalakig mindenhol terjesztenek, hogy a jelenlegi kormányt az RMDSZ tartaná életben. „A PSD-ALDE kormánykoalíció nélkülünk is működik: ha jót tesz, nélkülünk is jót tesz, ha pedig rosszat, nélkülünk is rosszat tud tenni. A bizalmatlansági indítvány kapcsán nem támogattuk a PSD-t, és nem támogattuk a liberálisokat sem, és ebben a politikai kontextusban, ezekkel a vezetőkkel ma sem tudnék más lépést javasolni az RMDSZ-es kollégáknak, mint ahogyan döntöttünk” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Jövőről, jövőképről is beszélt az elnök a táborozóknak, hiszen mint hangsúlyozta, Romániában ma ez az egyik legnagyobb probléma: hiányzik a vízió, a jövőre vonatkozó stratégia. „A mi jövőképünk az erdélyi magyarság számára egyértelmű: olyan közösséget akarunk építeni, amely megmarad magyarnak szülőföldjén, megőrzi identitását, ugyanakkor sikeres és versenyképes. A jövő évi kongresszuson az lesz a feladatunk, hogy részletesen, ágazatokra lebontva megfogalmazzuk ezt a jövőképet.

A hallgatóságból az Európai Unióra, illetve EU-szkepticizmusra vonatkozó kérdésre az elnök azt válaszolta, hogy a brüsszeli bürokráciának változnia kell ahhoz, hogy az emberek közelebb érezzék magukhoz Európát. „Változnia kell annak a hűvös távolságtartásnak, amit gyakran tapasztalunk, hogy fontosabbnak tűnik az uborka görbülete, mint az európai őshonos nemzeti kisebbségek helyzete. Nem szabad azt gondolni, hogy a kaviár és a pezsgős pohár mellől látszik Csíkszenttamás, mert nem látszik” – mondta, majd egyértelműen leszögezte, hogy az erdélyi magyarságnak is az az érdeke, hogy erős legyen az Európai Unió, hiszen másképp nincs esélye a globális versenyben. „Egy erős EU csak akkor lehetséges, ha képes felismerni a tagállamokban élő társadalmak elvárásait. Gazdaságilag és politikailag is egy esélyük van: ha őszintén szembenéznek a problémákkal és megoldásokat találnak rájuk” – fejtette ki.

Fiatalok arról kérdezték, hogyan lehet eligazodni a jelenlegi politikai helyzetben, miként lehet elmagyarázni az embereknek egy-egy politikai döntés okát, hátterét. „Gondolkodjatok a saját fejetekkel és ne engedjetek a manipulációnak. Próbáljátok végiggondolni egy-egy helyzetnek a hátterét, az összes kimeneteli lehetőségét és ne engedjétek, hogy befolyásoljanak, mert mindkét politikai oldal, a jobb is és a bal is erre törekszik. Ha valamiben hisztek, álljatok ki érte, ragaszkodjatok a saját igazatokhoz, és mondjátok el ezt az embereknek, ahányszor csak szükség van rá” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.