Kelemen Hunor: ez a harc nem az ország jövőjéről, hanem a hatalom megszerzéséről szól

2018.06.27 |


Nem az ország jövőjéről és nem a társadalmat érintő legfőbb kérdésekről, hanem a hatalom megszerzéséért folytatott küzdelemről szól az ellenzék bizalmatlansági indítványa, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem vesz részt a szavazáson.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az ellenzéki pártok által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáján a Szövetség határozott álláspontját képviselte, leszögezve: bár a bizalmatlansági indítvány intézménye egy fontos alkotmányos eszköz a kormány tevékenységének ellenőrzésére, illetve a választások után kirajzolódott legitim politikai többség leváltására, súlyos eszköz, amely két választás között új irányba terelheti a jelent és a jövőt. „Egy bizalmatlansági indítvány azonban csak akkor lehet sikeres, ha mögötte egyértelmű többségi támogatás van, nem csak zárt ajtók mögötti egyezkedésekre alapoz” – fogalmazott.

A szövetségi elnök rámutatott: a kormány bírálata szükséges és fontos, de hasonlóan szükséges és fontos tudni azt, hogy mi történik a bizalmatlansági indítvány sikere után. Leszögezte: az RMDSZ szempontjából ez az elv az elsődleges. „Egy bizalmatlansági indítványnak a kormány bírálatán túl egy másik alapvető elemet is tartalmaznia kell: azt, hogy mi történik utána. Milyen kormányprogramja van azoknak a politikai alakulatoknak, amelyek a végrehajtó hatalom átvételére törekszenek? Ki lesz a miniszterelnök-jelölt, és milyen többséggel számolnak politikailag és matematikailag? Ki fogja a fontosabb tárcákat vezetni, és milyen közpolitikai irányzatokat fognak fontosnak tartani? Ez csak néhány alapvető kérdés, amelyekre nyílt, gyors válaszokat várunk” – mondta, majd hozzátette: ebben a pillanatban távol állnak attól, hogy a várt válaszokat megkapják.

A szövetségi elnök úgy véli, ugyan egy demokratikus, legitim gyakorlatnak vagyunk a tanúi, azoknak, akik a kormányzást próbálják átvenni, valójában nincsenek világosan körvonalazott megoldásaik, határozottan megfogalmazott intézkedéseik, nincsenek felvállalt válaszaik, amelyekkel minden aláíró fél egyetértene. „Senki nem beszél vízióról, senki nem beszél kormányzási programról - még csak annak a vázlatáról sem -, és senki nem beszél a legfontosabb kérdésről vagy annak megoldásáról: az állampolgárok bizalmatlanságáról: a különböző társadalmi rétegek közötti bizalmatlanságról, illetve az állam intézményei iránti súlyos bizalmatlanságról. Hatalmas veszélyt jelent olyan elveket szlogenekké butítani, mint a jogállam, a hatalmi ágak szétválasztása, vagy a szuverenitás.  Hatalmas veszélyt jelent a racionális párbeszédre való képtelenség, vagy a párbeszéd teljes elutasítása” – hangzott el.  

Az RMDSZ elnöke megerősítette: a Szövetség tudatában van annak, hogy egy minimális politikai konszenzus hiányában, anélkül, hogy öt-hat alapvető kérdésben egyetértés lenne, ez a harc csupán a végrehajtó hatalom megőrzését vagy átvételét szolgálja. „A következő egy-két évtizedre vonatkozó szakpolitikai kérdésekről, az ország jövőjéről szeretnénk vitákat és döntéseket: az ügyintézés megkönnyítéséről, a befektetésekről, a társadalmi viszonyokról, a többség-kisebbség viszonyáról. Valós vita helyett azonban egy steril, a hatalom megszerzéséért folyó küzdelemnek vagyunk tanúi, és ebben a küzdelemben nem akarunk, és nem tudunk részt venni”.

Az RMDSZ képviselői nem vesznek részt a bizalmatlansági indítvány szavazásán, nem lesznek jelen a teremben. „Reméljük, hogy eljön az a pillanat is, amikor a társadalom valós problémáiról tudunk vitázni szalagcímek nélkül, gyűlölet nélkül, a megbélyegzés szándéka nélkül. Reméljük, akkor majd a holnapról dönthetünk: a közös jólétről, minden ember jólétéről. Biztosak lehetnek benne: akkor jelen leszünk!” – zárta beszédét.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.