Kelemen Hunor: Európa legnagyobb válságának vagyunk tanúi - Az RMDSZ az önkéntes vállalást támogatja a kötelező kvótarendszerrel szemben menekültügyben

2015.09.09 |


Az Európai Unió az elmúlt évtizedek legnagyobb kihívása előtt áll. A menekülthullámra nem volt felkészülve, váratlanul érte ez a helyzet. A tagállamok azt gondolták, az Unió azt gondolta, hogy a Szíriából, Irakból és az Észak-afrikai országokból érkező menekülteket felfogják a határon lévő országok, beleértve ebbe Törökországot is. Ez néhány évig is így volt egészen mostanig, amikor a menekültek elérték Közép- és Kelet Európán át a nyugati országokat, ez pedig Európát váratlanul érte” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök ma Bukarestben.
Az RMDSZ elnöke leszögezte: „nem arról van szó, hogy az érkező menekültek megváltoztatnák Európa vallási összetételét, elég megnéznünk a számokat, de az biztos, hogy komoly dilemmát jelent a tagállamok számára az, hogy a szociális, társadalmi beilleszkedése ennek a nagy csoportnak hogyan történjen. Én azt gondolom, hogy erre senki nem készült fel, viszont ez nem jelenti azt, hogy el kell utasítani azokat a családokat, azokat az embereket, akik az életüket mentik.

A szövetségi elnök hangsúlyozta, az Európai Uniónak megoldásokat kell találnia a kérdés rendezésére. „Rövidtávon, még a tél beállta előtt olyan megoldásokat kell találni, hogy senkinek az élete ne kerüljön veszélybe. Az Európai Unió a tagállamaival együtt megbukna az emberségi vizsgán, ha gyerekek fagynának meg, ha emberek halnának meg a hideg miatt. Az, ami az elmúlt napokban az európai intézményekben történt azt mutatja, hogy zajlik az útkeresés, viszont ez nem elégséges. Az, hogy objektív kritériumok szerint el kell osztani a menekülteket a tagállamok között, egy olyan kérdés, amelyet meg kell vitatni. Az objektív kritériumok a népességszámhoz, a GDP-hez, a munkanélküliségi rátához köthetők teljes egészében. De azt is látni kell, hogy a menekültek nagyrésze nem a Közép-Kelet Európai államokban akar letelepedni, hanem Németországban, vagy Észak-Európa államaiban. Kényszeríteni őket arra, hogy Bulgáriában, vagy Romániában éljenek, ez nagyon nehéz lesz. Ezért nekünk az a javaslatunk, hogy nem a kötelező kvótarendszeren kell elindulni, hanem egy önkéntes vállalás alapján. Úgy gondolom, hogy a kötelező kvótarendszert a tagországok nem fogják elfogadni, erre nem látok esélyt. Az RMDSZ képviselői is úgy szavaznak az Európai Néppártban illetve az Európai Parlamentben, hogy az önkéntes befogadást támogatják a kötelező kvótarendszer ellenében.

Kelemen Hunor a legnagyobb problémát abban látja, hogy fellángolt a xenofóbia, a rasszizmus, az idegengyűlölet. „Ha ez elterjed, akkor nagyon nehéz lesz elfojtani, és veszélybe sodorja azt a politikai konstrukciót, amit ma Európai Uniónak, uniós intézményrendszernek mondunk. Ez ellen úgy lehet védekezni, ha őszintén és világosan beszélünk arról, hogy milyen Európát akarunk, hogy mit jelent a tagállamok szuverenitása, beszélünk arról, hogy hogyan lehet egy olyan Európa fele menni, amely a közös határvédelemtől kezdve a közös biztonságpolitikán át különböző más területekig a döntéseket egy helyre fogja áthelyezni. Jogos a kérdés: az Európai Unió mindent megtett annak érdekében, hogy Görögország védje a schengeni határt? Görögország erre egymaga képtelen, ez bebizonyosodott. Ugyanez vonatkozik Olaszországra is. És közben azokat az országokat, akik a schengeni határokat védhetnék, kiszorítják. Románia és Bulgária erre technikailag felkészült, ennek ellenére Európa folyamatosan plusz kritériumokat talál ki, hogy ne engedje Romániát és Bulgáriát a schengeni övezetbe. Ez egy hatalmas tévedés volt éveken keresztül az Unió részéről.

Az RMDSZ elnöke úgy véli, el kell dönteni, hogy a következő évek kihívásait közösen küzdjük le, vagy minden tagállam belátása szerint cselekszik, és szétesik az Európai Unió. „Én azon a véleményen vagyok, hogy több Európára, erősebb Európára van szükség, és bizonyos kérdéseket, mint a határpolitika, vagy a védelmi politika, európai uniós szintre kell emelni.

Kelemen Hunor kijelentette, az őshonos kisebbségek helyzetének az uniós szintű rendezését nem teheti zárójelbe az a tény, hogy Európa most a menekülthullámmal küzd, az RMDSZ képviselői az elkövetkező időszakban is minden lehetséges fórumon napirenden tartják az őshonos kisebbségek ügyét.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.