Kelemen Hunor: az oktatás számunkra létkérdés

2015.09.12 |


Az erdélyi magyarság számára az oktatás létkérdés, ezért az elkövetkezőkben is ennek megfelelően fogunk ehhez viszonyulni. Akkor is, amikor a szórványban élő közösségek oktatásáról beszélünk, akkor is, amikor a szórványból a tömbvidékekre elvitt gyerekről beszélünk, és ezáltal osztályok szűnnek meg, és veszélybe kerül az anyanyelvi oktatás léte, és akkor is, amikor tankönyvekkel akarjuk ellátni minden egyes magyar közösség oktatási intézményét” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök ma, Kolozsvárott, a Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségén. Az eseményt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és az Erdélyi Református Egyházkerület szervezte a Farkas utcai templomban.
Ha visszatekintek az elmúlt 25 évre, azt látom, hogy az oktatás terén is vannak sikereink, és vannak kudarcaink. És vannak céljaink, amelyekhez ragaszkodunk, amelyekről egy pillanatig sem tudunk lemondani. A legnagyobb probléma az oktatási rendszerrel az, hogy nincsen következetesség, nincsen kiszámíthatóság. Abban látjuk az elhibázott kormányzati döntések negatívumát, hogy nem tudnak, vagy nem akarnak tekintettel lenni a különböző megyék, régiók adottságaira. Emiatt pedig olyan mechanizmusokat alkalmaznak, olyan gyakorlatokat honosítanak meg, amelyek nemhogy nincsenek tekintettel ezekre az adottságokra, hanem nehéz helyzetbe hozzák a pedagógusokat, az oktatási intézményeket, a gyerekeket és a szülőket, gondolok itt a leépítésekre vagy az aligazgatói tisztségek megszűntetésére” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, „nekünk minden tanév kezdetekor meg kell küzdenünk azért, hogy a létszám alatti osztályok megmaradhassanak, meg kell küzdenünk azért, hogy a magyar szakemberek beléphessenek a rendszerbe, és azért is meg kell küzdenünk, hogy minden magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson.

Kelemen Hunor szövetségi elnök bejelentette, az elmúlt másfél évben az RMDSZ Oktatási Főosztálya együttműködésben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével egy roppant fontos munkát végzett el: elkészítettek egy átfogó és alapos elemzést arra vonatkozóan, hogy a következő tíz évben az oktatás területén milyen változásokra lehet számítani, és milyen döntéseket kell meghozni.

A nehéz és kiszámíthatatlan idők ellenére is vannak sikereink: holnap Margittán a Horváth János Elméleti Líceum új épületét adjuk át. Ennek az oktatási intézménynek a létrejötte közösségi akarat és összefogás eredménye, néhány év alatt pedig új iskolaépületet is sikerült építeni. Ez csak egyetlen a jó példák sorából, folytathatnám azzal, hogy sikerült a magyar nyelvű szakoktatást visszahoznunk, amely hatalmas kihívások elé néz a következő időszakban. Itt is sorolhatnám a jó példákat Kolozsvártól Székelyföldig, és nagy örömünkre szolgál, hogy a magyar kormány partnerünk ebben a projektben. Nehéz lesz az út, mert azt, amit a 90-es évek elején elrontottak, nem lesz könnyű egy csapásra visszahozni” – mondta a tanévnyitón az RMDSZ elnöke.   

Úgy vélekedett, az, hogy az elmúlt tanévben a magyar érettségiző diákok sikeresebbek voltak, mint azelőtt, annak a bizonyítéka, hogy a versenyképes oktatás lehetséges az anyanyelvű tanintézményekben is.

Bízom abban, hogy az új tanévben, és a következő években legalább 5 magyar középiskola bejut a legjobb 100 iskola közé. Bár tudom, hogy ennek a versenynek a kritériumrendszere nem a legobjektívebb, ennek ellenére hiszem azt, hogy a magyar középiskolák olyan versenyképes tudással ruházzák fel a tanulókat, mint bármelyik más romániai tanintézmény. De ehhez hozzá kell tennünk azt a pluszt, ami a mi sajátosságunk: a szívós kitartást, a makacs ragaszkodást és az alapos munkát. Bízom abban, hogy jövő nyáron, amikor a most induló tanévet lezárjuk, ismét elmondhatjuk, sikeresek voltunk!” – zárta ünnepi beszédét Kelemen Hunor szövetségi elnök.  

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.