Kelemen Hunor: az RMDSZ módosításainak köszönhetően modernebb, hatékonyabb, kisebbségbarát közigazgatási kódexe lesz Romániának
A szövetségi elnök rámutatott: hosszú egyeztetéseket követően sikerült a közigazgatási kódex tervezetének egy olyan változatát elfogadtatni, amely a mostani törvényeknél hatékonyabban vezérli majd a helyi és központi közigazgatást, ugyanakkor kedvez az anyanyelv-használat szempontjából. „Több mint kilencven módosító javaslatunk volt, ebből több mint hetvenet elfogadtak. Mindenik területen sikerült nemcsak az eredeti tervezethez képest, hanem a most érvényben lévő törvényekhez képest is jobb változatot elfogadtatni” – nyomatékosított Kelemen Hunor.
A Szövetség a prefektúrákra, dekoncentrált intézményekre és a sokat vitatott, perek tárgyát képező utcákat, köztereket és piacokat jelző táblákra is kiterjesztette az anyanyelv-használat területét. A prefektúrák hatáskörét az alkotmányos keretek közé rendezte vissza, a polgármesteri, önkormányzati hivatalok szerepét pedig a szubszidiaritás elve szerint növelte meg – tájékoztatott Kelemen Hunor. „A köztisztviselők esetében azokat a szabályokat módosítottuk, lehetőségeket rendeztük, amelyek eddig nagyon sok esetben a hivatalok működését gátolták. Például töröltük a kontrollt, a cenzúrát a jegyző esetében, amely nem tette volna lehetővé, hogy olyan tervezeteket bocsássanak közvitára az önkormányzatok, amelyeket a jegyző nem látott el a kézjegyével” – sorolta az RMDSZ módosító javaslatainak előnyeit Kelemen Hunor.
A közigazgatási törvény tervezete a szenátusból a döntéshozó képviselőház asztalára került hétfőn.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.