Kelemen Hunor: a bizalmatlansági vitát megelőző órában döntjük el, hogyan szavazunk
A Szövetségi Állandó Tanács szombati ülésén a rendelkezésre álló információk alapján elemezték a kialakult politikai helyzetet, amelynek felelőssége teljes mértékben a kormánykoalíciót és annak vezetőit terheli. „A bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos döntésünket a parlamenti frakcióink együttes ülésén hozzuk meg, valószínűleg szerdán, a szavazás előtt néhány órával. Nem korábban, mert ezt a kérdést eldönteni ma még nem lehet” – nyomatékosított a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Mint kiemelte, azt el kell fogadni, hogy egy parlamentáris demokráciában a parlamenti többségnek lehetősége kell legyen arra, hogy az általa fenntartott, megszavazott, beiktatott kormánytól megvonja a bizalmat, miniszterelnököt, minisztereket cseréljen. „Az, hogy hogyan jutottunk el oda, hogy ezt a demokratikus elvet nem tudja érvényesíteni a koalíció, az teljesen más történet, de ez nem írhatja felül magát a parlamentáris demokrácia elvét. Ezért a felelősség a koalíció vezetőit terheli” – tette hozzá.
Az RMDSZ meggyőződése, hogy Romániának politikai kormányra van szüksége, egy nagyon transzparens és világos többségre a parlamentben, hiszen a politikai döntéseket nem máshol, hanem a parlamentben a politikai pártoknak kell meghozniuk.
Kelemen Hunor bízik abban, hogy a következő napokban a koalíció ezt a kérdést házon belül megoldja, nem lesz külső segítségre szüksége: „az lett volna a legjobb, ha ezt meg tudták volna oldani akkor, amikor nekifutottak a kormány átalakításának, újragondolásának.”
A Szövetség nem tud és nem akar beleavatkozni egyetlenegy párt belső ügyébe sem, helyettük nem tud dönteni, azt viszont kifogásolja, ha mindehhez a parlamentet, a kormányzást használja. „Ahhoz, hogy vissza lehessen állítani a parlament hitelét, a jogállamot, a hatalmi ágak szétválasztását, el kell fogadni azt, hogy a többség – olyan, amilyen, és amelyet az emberek szavaztak meg – azzal a jogával éljen, amely a parlamentáris demokráciában a többség joga” – összegzett az RMDSZ elnöke.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.