Állásfoglalás

2014.12.03


A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szolidaritásáról biztosítja Markó Attila parlamenti képviselőt, miután a Képviselőház plénuma ma úgy döntött, hozzájárul az RMDSZ-es politikus előzetes letartóztatásához. 

Markó Attila ellen úgy indul most bűnvádi eljárás, hogy azon a bizottsági ülésen, amelyre az ügyészség hivatkozik, bizonyíthatóan nem volt jelen, hiszen 2011. március 15-én Markó Attila Brassó megyében vett részt az ünnepi megemlékezéseken. Ezzel együtt kollégánknak nem mutatták meg az ellene zajló ügy dossziéját, meg sem hallgatták őt.  

Markó Attila politikai pályája során több mint 1000 államosított egyházi és magáningatlan visszaszolgáltatásában segített, a restitúciós folyamat azonban még mindig nem fejeződött be.

Képviselő kollégánk meghurcolása ellen tiltakozunk, bízunk ártatlanságában, és abban, hogy az igazságszolgáltatás nagyon hamar lezárja az ellene indult eljárást.

Szövetségünk szolidáris Markó Attilával, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját. Értetlenül állunk az ügy előtt, és várjuk a mihamarabbi döntést ebben az ügyben.

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében,

Kelemen Hunor szövetségi elnök  

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.