A Szövetség kiosztotta a 2014-es Ezüstfenyő-díjakat

2014.12.13


Fotó: Banga Előd-Ernő

Az RMDSZ idén 13. alkalommal díjazza azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában. Az Ezüstfenyő-díjat először 2002-ben adták át, az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulóján szervezett ünnepi műsor alkalmával. Kelemen Hunor szövetségi elnök 27 személyt díjazott, 2014. december 13-án, Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt.

,,Ma köszönetet mondunk annak a 27 embernek, akik munkájukkal jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, valamint az RMDSZ programjának megvalósításában. Talpig ünneplőben állunk itt, és talpig döbbenetben. 25 évvel a kommunista diktatúra megbukása óta még mindig olyan dolgokkal találkozunk, amelyekről azt gondoltuk, azért dolgoztunk, hogy magunk mögött hagyjuk. Nem akarok ünneprontó lenni, de muszáj itt ma a Mikó-ügyről beszélnem. Nem tudunk eltekinteni attól, hogy Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Clim-et felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, nem tudunk attól eltekinteni, hogy egyes prefektusok, utasításokat kapva, a háromnyelvű fejléces laptól eljutnak oda, hogy üldözzék mindazt, ami magyar. Ilyenkor merülhet fel bennünk a kérdés: visszafordítható-e az, ami 25 éve történt, visszafordítható-e a történelem kereke, előállhat-e olyan helyzet, hogy mindaz, amit célként megfogalmaztunk, közös erőfeszítéssel, párbeszéddel, kormányhatározatokkal megfordul? Volt-e értelme a munkánknak, az erdélyi magyarság kitartásának? Válaszunk egyértelmű: igen, volt értelme, jó, hogy ezt az utat választottuk. Ha néha elgáncsolnak, fel kell állnunk, tovább kell mennünk. A szülőföldünk a miénk, meg kell tartanunk minden áron. A mi Szövetségünknek nem lehet, és nincs alternatívája. Nem tudjuk mindezeket szó nélkül hagyni, de ma ünnepelni gyűltünk össze, és azért, hogy megköszönjük az élet különböző területein elvégzett áldozatos munkát, amelyet a mi közösségünkért, az erdélyi magyarokért végeznek a díjazottjaink” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton reggel, az Ezüstfenyő-díjak átadásán.
 

 

A Szövetség Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki a következő személyeket: Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, Antal János,Körösfő polgármestere, Benedek Zakariás, az RMDSZ Szeben Megyei Szervezetének alelnöke, a Szilágy megyei Haraklány község polgármestere, Dobrai Ferenc, Erdő Ernő, nyugdíjasaz RMDSZ Sepsiszentgyörgyi Városi irodájának munkatársa,Fancsali János, a Farkaslaki Fiatalok Fórumának elnöke, Fekete Pál, a Maros megyei Székelyvécke polgármestere, főtiszteletű Geréd Péter pápai káplán, főesperes-plébános, Gindele Imre iskolaigazgató, Hegedüs Csilla kulturális miniszter, Kökényesdi Miháy, a Szövetség Történelmi Máramarosi Szervezetének ügyvezető elnöke, Marosán Tamásjogász, Mészár Julianna, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatója, Nagy Gabriella, a  margittai Horváth János magyar tannyelvű elméleti líceum igazgatója, Nádudvary György Gusztáv Jenő nyugalmazott jogász, Pásztor Gabriella, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója, Simori Sándor az RMDSZ Nagybányai Szervezetének alelnöke, Sipos György Arad megyei tanácsos, Sütő–Udvari Magdolna Ilona, az RMDSZ Nőszervezet Temes megyei szervezetének elnöke, főtiszteletű Szász János pápai káplán, kanonok, Székely Ernő Csíkszentkirály polgármestere, Szilágyi Árpád Attila Marosnagylak alpolgármestere, Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Tamás Mónika, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének irodavezetője, Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Tóth János, az RMDSZ Krassó-Szörény Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Tóth-Páll Miklós, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának örökös tagja.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.