Ady Endre szellemisége ma is fáklyaként világít az útkeresőknek – Kelemen Hunor szövetségi elnök Érmindszenten

2012.11.18 | ,


November 17-én, szombaton délelőtt több száz érdeklődő jelenlétében szervezték meg a XXIII. Érmindszenti zarándoklatot, amelyen a Kárpát-medence jeles magyar kulturális, politikai és egyházi szereplői is részt vettek.

Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében kijelentette: „ismét lehetőségünk nyílik újraértelmezni Ady Endre munkásságát, hiszen a jelenlegi kor is hasonlít ahhoz, amikor ő publicistaként berobbant a közéletbe, amikor az eltévelyedés és az újtól való rettegés jellemezte a magyar társadalmat. Ez a fajta útkeresés jellemzi az erdélyi magyar társadalmat napjainkban, ám a helyes utat csak úgy találjuk meg, ha a múltunkat ismerve a jövő felé fordulunk. Éppen ezért, Ady Endre szellemisége 135 évvel születése után is példamutató számunkra, hiszen ő sosem bújt el a változás szeleitől, nem falakat húzott eléje, hanem vitorlájába fogta, és így vezette ki a magyar irodalmat akkori válságából olyan módon, hogy máig visszatérhetünk hozzá."

Az RMDSZ elnöke beszédében azt is hozzáfűzte, hogy útkeresésben azokhoz kell visszatérni, akik építkezni tudtak és össze tudták fogni az útkeresőket, a kétkedőknek, az iránytévesztetteknek Ady szellemisége máig fáklyaként világít.

Az ünnepségen Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen volt Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, szenátorjelölt, Sógor Csaba EP-képviselő, Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, képviselőjelölt, Maskulik Csaba, szenátorjelölt, Erdei. D. István, Szász Piroska és Balogh Sándor képviselőjelöltek, Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, valamint Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.

A jövő évben sorra kerülő Érmindszenti Zarándoklaton az Ady-emlékház megújulva várja az érdeklődőket. Egy román - magyar határ menti program révén, a Szatmár és Szabolcs- Szatmár Bereg megyei múzeumok partnerségben 120.000 euró értékű pályázatot nyertek, amely során megerősítik az emlékház szerkezetét, felújítják a vályogfalakat és a tetőzetet. Kicserélik a világítást, új biztonsági felszereléseket helyeznek el. Újragondolják az 1977-ben összeállított kiállítás tartalmi részét, együttműködésben a budapesti Ady Emlékmúzeummal.  Ady Endre életművét más, megújult megközelítésben tekinthetik meg a jövő évi Érmindszenti Zarándoklat résztvevői.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.