A székely zászló kitűzése nem ütközik törvénybe
„A székely zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése nem ütközik törvénybe” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az RMDSZ elnöke úgy nyilatkozott, hogy „a nemzeti kisebbségeknek, a helyi közösségeknek joguk van használni a saját szimbólumaikat, a saját jelképeiket. Továbbra is bízom abban, hogy ezt a mesterségesen szított konfliktust nem fokozzák, és a közösségek a szimbólumaikat, jelképeiket használni tudják a továbbiakban is. A közösségi szimbólumok használata nem alkotmányellenes, és nem törvényellenes, nem sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. Ilyen közösségi szimbólumokat szerte Európában láthatunk, amelyek nem tesznek mást, mint erősítik egy-egy helyi közösség identitását. A sokszínűség érték, amely gazdagítja a régiót, és végső soron az egész országot. Közösségi szimbólumainkat használni kívánjuk a továbbiakban is”.
Kelemen Hunor kijelentette, éppen ezért elfogadhatatlannak tartja a székelyföldi intézményvezetők meghurcolását, zaklatását egy olyan ügyben, amely nem törvényellenes, és határozottan kéri a belügyminisztérium illetékeseit, ennek megfelelően intézkedjenek, állítsák le az iskolaigazgatók, polgármesterek kihallgatását és foglalkozzanak azzal, ami a dolguk.
Az RMDSZ elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy téves az az értelmezés, mely szerint, ha a törvény valamiről nem rendelkezik, akkor az tilos.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.