A marosvásárhelyi Fekete Március a mi szabadságharcunk része
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azért hozta létre a Szolidaritási Alapot, hogy emlékeztessen mindenkit: soha többé ne fordulhasson elő Erdélyben, Romániában az, ami 1990 márciusában megtörtént. Ennek a vállalásnak a jegyében adták át ebben az esztendőben is azokat az adományokat, amelyeket 2000 óta az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak: Csipor Emmának, Gémes Ilonának, Kiss Irmának, Cseresznyés Pálnak, Juhász Ilonának és Szabadi Ferencnek.
Nem szabad felednünk a marosvásárhelyi Fekete Márciust. Minden esztendőben tisztelettel és főhajtással kell megemlékeznünk, azokra, akik elhunytak a véres konfliktusban, a bebörtönzöttekre, és köszönettel gondolunk mindazokra, akik 1990-ben kimentek az utcára és nagyon határozottan kiálltak amellett, hogy az erdélyi magyarok itt teremtsék meg a jövőt. Azok előtt a magyar emberek előtt tisztelgünk, akik nem kívántak semmi egyebet, mint normális életet, törvénytiszteletet, szabadságot és egyenlő jogokat – fogalmazott üzenetében Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.