Széthúzás helyett, a szolgálat győzzön Nagyváradon!

2016.05.31


Beszélgetés Kelemen Hunorral, az RMDSZ országos elnökével.

Évek óta a magyar-magyar széthúzástól hangos Nagyvárad közélete. Mit jelentett ez a „pluralizmus‟ eddig és mit jelent majd június 5-én, az önkormányzati választásokon?

A négy évvel korábbi megosztottság ártalmai jelenleg is érezhetők, hiszen Nagyváradon nemrég volt arra példa, hogy magyar ügy egyetlen szavazaton elbukott a városi önkormányzatban. Ez is példázza azt, hogy ott, ahol a megosztottság az úr, ott a közösségi siker soha nem lehet teljes: az egyik fél nem örülhet munkája eredményének, a másik pedig legföljebb csak annak, hogy ismét sikerült megakadályozni egy közösségi megvalósítást. Ebből kiindulva is az a tanulság: valósítsuk meg a működőképes pluralizmust a Szövetségen belül úgy, ahogy azt tökéletesen ki is alakították a kollégák az RMDSZ Bihar megyei szervezetében akkor, amikor a megyei tanácsosi listát állították össze. Hiszen a csapatban jelen van a római katolikus és a református püspökség egy-egy küldötte, a pedagógusszövetség és az ifjúsági szervezetek jelöltjei, a Magyar Polgári Párt delegáltja, ahogy a Bihar megyei szórvány és a civil szféra is képviselteti magát, a roma kisebbség, a sportegyesület, illetve az egészségügyi rendszer, a mezőgazdászok és vállalkozók képviselője mellett. Ez a lista megérdemli a magyar közösség támogatását, hiszen ezt lehet valódi pluralizmusnak nevezni egy olyan városban, amelyben a magyarság nem engedheti meg magának a széthúzás luxusát, a közösség tagjainak nem egymás ellen kellene harcolniuk.

Ön a nagyváradi, illetve a Bihar megyei magyarság különböző eseményeinek gyakori résztvevője, közelről ismeri az itteni közösségek gondjait és szükségleteit. Ebből kiindulva mennyire elégedett az RMDSZ önkormányzati jelöltjeivel?

Meggyőződésem, hogy a Szövetség színeiben induló jelöltek valamennyien a közösség szolgálatára vállalkoztak és ebben tekintik erős eszköznek az RMDSZ-t. Elkötelezett emberként ismerem őket, akár a nagyváradi polgármesteri tisztségért induló Huszár István jelenlegi alpolgármestert emeljük ki, akár Pásztor Sándort, a Bihar megyei tanácselnökjelöltünket tekintjük példának. István felkészült jelölt hiteles programmal és meggyőző teljesítménnyel, Sándor pedig szerteágazó közigazgatási tapasztalatára alapozva igyekszik megnyerni a választók bizalmát. De mellettük Bihar megyében vannak olyan több mandátumon keresztül bizonyító polgármestereink is, akik a jól végzett munka folytatásához kérik a közösség támogatását. Török Lászlót, Nagyszalonta polgármesterét például méltán nevezzük közösségi vezetőnek, hiszen az önkormányzati munkán túlmutató társadalomépítő programokat valósított meg az általa vezetett városban. Az ő tevékenysége nemcsak bihari, hanem országos szinten is példaértékű.

Június 5-én az is tét, hogy a bihari magyarság fontos tisztséget szerezzen a megyei tanácsban. Mennyire van ennek esélye?

Az új választási törvény nagy esélyt ad arra, hogy beleszóljunk a megye vezetésének megválasztásába, hiszen idén a megyei tanácsosok maguk közül választanak elnököt. Ezért az a dolgunk, hogy a polgármesterjelölt és a helyi tanácsosi lista támogatása mellett minél több szavazatot adjunk le az RMDSZ megyei listájára. Több szavazat több tanácsost jelent és nagyobb erőt a megyei tanács vezetőségének összetételére vonatkozó döntésben. Ezért is nagyon fontos, hogy a magyar közösség szavazatai egyazon helyre összpontosuljanak június 5-én, az RMDSZ listájára, hiszen a magyar kispárt támogatása egyet jelent az elkallódott szavazattal és a román pártok erősítésével. Bízom a magyarság józan döntésében, Nagyváradon győzzön a szakmaiság és a cselekvő tudatosság, a széthúzás helyett a szolgálat!


Forrás: Bihari Napló

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.