Vihart keltett a román közéletben, ahogy nemrég Nagy-Románia létrejöttének centenáriumáról beszélt. Meglepte a reakciók hevessége?

Igen is, meg nem is. Erről a kérdésről már beszéltünk például az RMDSZ májusi kongresszusán, mégsem lett botrány. Azt persze sejtettem, hogy az idei december 1-jéhez és a jövő évi centenáriumhoz közeledve érzékenyebb lesz a kérdés. De nem gondoltam, hogy másfél hónapon át próbálnak legyilkolni, kerékbe törni, felnégyelni, kiutasítani, kiutálni. A román véleményformálók úgy tettek, mintha az elmúlt 98 évben mindig együtt ünnepeltük volna december 1-jét, most meg jön Kelemen Hunor és mindent elront. Erről szó nincs! Noha a kormányzó pártok vezetői nem szálltak be a magyarellenes hangulatkeltésbe, az ellenzék ráhajtott erre. A liberálisok és Traian Băsescu pártja versenyt futott az indulatok korbácsolásában. Ugyanakkor román választók részéről őszinte érdeklődést is lehetett tapasztalni. Odajöttek hozzám utcán, benzinkútnál, hogy magyarázzam el, mit és miért mondtam, és nem érezték sértve magukat. A román értelmiség nagy részének ellenséges volt a reakciója, még az Andrei Pleșuhoz hasonló européer figuráknak is. Kevesebben hallották meg a szintén ismert történész, Lucian Boia s zavait, a ki arról beszélt: miért várnánk el a magyaroktól, hogy megünnepeljék Erdély Romániába kebelezésének évfordulóját?

Közismert politikusként önt védi a nyilvánosság. De mit tegyen egy vegyes lakosságú kisváros magyar polgármestere, akinek a román prefektus azt mondja: megnézheted magad, ha nem jössz ünnepelni!?

Egy választott tisztviselőt a megyében a kormányt képviselő prefektus nem utasíthat. Vannak persze helyzetek, amikor azt mondjuk: vegyes lakosságú vidéken egy magyar polgármester vagy a megyei tanács elnöke nem teheti meg, hogy ne tegye tiszteletét egy megemlékezésen. De ezek a magyar tisztviselők sem ünnepelnek, ezért nem is szabad bántani őket. Nem is a politikusokért aggódom: nekünk tudnunk kell kezelni a bonyolult helyzeteket. Fontosabb, hogy az egyszerű magyar embereket miként érinti majd munkahelyükön, iskolájukban, lakókörnyezetükben a centenáriummal járó felhajtás. Ezért indítottunk kampányt „Ezer év Erdélyben, száz év Romániában” szlogennel. Büszkén vállaljuk, hogy értékteremtő közösség vagyunk abban az országban, ahová a történelem vetett minket. Igyekszünk elmondani, hogy mi mindent adtak a magyarok ennek az országnak. Másfelől szelíden, de határozottan kérjük számon a kisebbségeknek teljes egyenjogúságot ígérő 1918-as gyulafehérvári ígéretek betartását.

Kijelentései miatt kezdeményezték, hogy vonják meg öntől a Románia Csillaga kitüntetést.

Megvárom Klaus Johannis döntését. Realista vagyok, látom, hogy a kezdeményezők közel állnak az államfő köreihez. Egy kitüntetés nem a világ, akik viszont az állampolgárságomtól fosztanának meg, hiányoztak az alkotmányjogi óráról. Azt nem lehet elvenni, mert ebben az országban születtem.

Victor Ponta korábbi miniszterelnök azt ígérte, hogy autópálya-hálózat megépítésével ünneplik majd 1918 századik évfordulóját. Teljesülni fog ebből bármi?

Nem, és ezzel is magyarázom a felhabzó magyarellenességet. Romániának nincsenek közös nagy céljai és eredményei, ezeket kell pótolni valami mással. Autópálya épült valamennyi, de az ország régióinak összeköttetése mind egymással, mind Nyugat-Európával továbbra is kritikán aluli. Ma lassabban lehet eljutni vonattal Bukarestből az erdélyi románság egyik hagyományos központjának számító Balázsfalvára, mint száz éve.

Egy friss mérés szerint Romániában csökkent azok aránya, akik barátként elfogadnának egy magyart, és azoké is, akik szerint a magyarok az ország értékes polgárai. Mi ennek az oka?

Érdemes korcsoportokra és településtípusokra lebontva nézni az eredményeket. A legelutasítóbbak a fővárosi fiatalabb korosztályok, akiket elvileg már nem mérgezhetett meg a nacionálkommunista korszak. Jó hír, hogy a magyarokkal Erdélyben együtt élő románok messze nem ennyire ellenségesek. Sajnos még mindig tömegek gondolják, hogy a magyarok Erdély elszakításán mesterkednek. Ezért is kezdeményeztem új párbeszédet, mert növelni kell a bizalmat a két közösség között. Ha nincs bizalom, nincs jövő, márpedig mi itt akarunk és itt fogunk maradni Erdélyben. Ugyanakkor nem dramatizálnám túlságosan a számokat, volt ennél rosszabb és jobb is az elmúlt 27 évben.

A katalán „függetlenségi háború” rontott az erdélyi magyarság pozícióján?

Egyértelműen. Az elmúlt hetek tapasztalata, hogy Katalónia kapcsán fel lehet korbácsolni a bizalmatlanságot. A román politika és diplomácia a maga szempontjából profin sulykolja, hogy minden autonómia az elszakadás előszobája. Ez butaság, mert sokkal több helyen jelent megoldást az autonómia Európában, mint amennyi problémát okozott. Szerintem nagyot hibáztak a zsákutcába vezető folyamatot elindító katalán vezetők.

Támadás a magyar politikából is éri önöket. Gyurcsány Ferenc nemrég kampányt indított, hogy vonják meg a határon túli magyarok kettős állampolgárságát.

Már 2004 előtt is úgy éreztem, hogy Gyurcsány Ferenc leplezetlenül gyűlöl minket. Ő egy politikai ragadozó, aki igyekszik megragadni a helyzetet és a maga hasznára fordítani. Mit érdekli őt, hogy demokrata szerzett jogot nem vesz vissza? Mit érdekli, hogy ismét megosztja a kérdésben mára, hála Istennek, szinte egységes magyar politikát? Visszatér a 2004-es bűn helyszínére, és úgy tesz, mintha nagyszüleink szabad döntésükből kerültek volna Romániába. Üzenem neki: alakulhatott volna úgy, hogy én élek ott, ő meg itt. Gyurcsány az adófizetést emlegeti a szavazati jog feltételeként. De soha nem kifogásolta, hogy más országok adófizetőinek pénzén oktatott magyar orvosok gyógyítanak vagy kőművesek dolgoznak Budapesten. Elvetemült politikai gazemberséget művel, ez a véleményem.

2018-as magyar választás azonban nem Gyurcsányról, hanem a nagy esélyes Fideszről szól. Miért melegedett fel az RMDSZ és a kormánypárt korábban fagyos viszonya?

Soha nem értettem azokat, akik a viszony javulásán megütköztek. Én azon csodálkozom, hogy ezen mások csodálkoznak: a szoros kapcsolat a dolgok rendje. Amikor 2011-ben az RMDSZ elnökévé választottak, ígéretet tettem a kapcsolat rendezésére. Mivel a szándék mindkét fél részéről megvolt, ráadásul mindketten az Európai Néppárt családjába tartozunk, gyorsan megtaláltuk a közös hangot.

És ezt nem akadályozza a kormányzati retorika? A migrációval kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök „etnikailag homogén nemzetállamról” beszélt − Bukarestnek ezt csak át kell venni és az erdélyi magyarokra alkalmazni.

Ne keverjük össze a dolgokat! Először is: a roman kormánynak nem kell semmit átvennie, mert száz éve asszimilálni akar minket. Másrészt a nemzetállamok és a migráció, a nemzetállamok és az Európai Unió viszonyában jogos kérdéseket lehet felvetni. Kikkel akarunk együtt élni? Mi a jövője az EU-nak? Hol végződik a nemzetállamok szuverenitása, és hol kezdődik a Bizottság hatásköre? Problémáink egy része arra vezethető vissza, hogy az EU nem tisztázta, milyen értékalapra akarja építeni a jövőjét. Hiba volt kihagyni a 2002–2003-ban tervezett uniós alkotmányból a hivatkozást a kereszténységre. Nem azért, mert mindenkinek katolikusnak vagy reformátusnak kell lennie, hanem mert így elvágtuk magunkat az elmúlt kétezer év, Európa arculatát döntően meghatározó örökségének vállalásától. Ezért nem tudunk szembenézni például a migráció jelentette kihívással sem – OrbánViktor erre utalhatott.

Az RMDSZ a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés egyik támogatója. Egymillió aláírást szándékoznak összegyűjteni, hogy az Európai Bizottságot kötelezzék a kisebbségvédelemmel kapcsolatos jogalkotásra. Miért Jean-Claude Junckertől várják az őshonos kisebbségek védelmét?

A Minority SafePack a nemzeti kisebbségi sorban élő ötvenmillió európai, azon belül különösen hangsúlyosan a Kárpát-medencei magyarok védelméről szól. Brüsszelnek változnia kell, Brüsszel változni fog. Ha egységesen lehet kezelni a fogyasztóvédelmet, meg azt, hogyan kell karácsony előtt a malacot a kolbászba tölteni, akkor a sokszínűséget hirdető Európai Unióban a jogrend részévé kell tenni az őshonos kisebbségek védelmét is.

Tegyük fel, sikerrel járnak. Mit jelentene mindez a csíkkarcfalviaknak?

Mondjuk anyanyelvi jogaik nem a bukaresti kormány kegyétől függenének. Aztán javaslatunk szerint a felzárkóztatási politikákban az őshonos kisebbségeknek otthont adó régiókra is jobban figyelnének. De arra is lehetőség nyílna, hogy a sportközvetítéseknek ne szabjanak gátat a határok. Így a dél-tiroli németek, a németországi dánok vagy az erdélyi magyarok anyanyelvükön követhetnék az olimpiát vagy a foci-világbajnokságot. Fontos a médiaszolgáltatók profitja, de az is, hogy a kisebbségek joga se csorbuljon.

Jövő áprilisig kellene legalább hét uniós tagállamból összegyűjteni az aláírásokat. Most, féléves gyűjtés után 65 ezernél tartanak. Hogy lesz így ebből siker?

Erdélyben 250 ezer aláírás összegyűjtését vállaltuk. A Magyar Állandó Értekezlet minapi budapesti ülésén jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy nemcsak a többi Kárpát-medencei Magyar szervezet,de a magyarországi parlamenti pártok is támogatást ígértek – a Jobbiktól az MSZP-n át az LMP-ig. Ha mi, Kárpát-medencei magyarok összetesszük azt az 500,akár 600 ezer aláírást, akkor négy-öt másik európai országból össze fog gyűlni a maradék. Velünk való szolidaritásból gyűjtenek a déltiroliak, a németországi dánok, pedig az ő körülményeik a mieinknél összehasonlíthatatlanul jobbak. Fontos a kezdeményezés a bulgáriai, görögországi törököknek is. Ne legyen kétségünk: a románoknak, szlovákoknak az volna a legnagyobb elégtétel, ha nem gyűlne össze egymillió aláírás. Mindent megtettek, hogy a kezdeményezést elgáncsolják a luxemburgi európai bíróságon, de kudarcot vallottak. Hinni és dolgozni kell, akkor sikerülni fog.

Forrás: Heti Válasz (megjelent: 2017. november 30.)