Húzósabb lesz személyesen Önnek a következő pár hónap az európai parlamenti választási kampány miatt, mint általában?

Kínában van egy átok, ami úgy szól: élj érdekes időket. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan oda kell figyelned, tudnod kell, mi a feladatod, milyen kihívásokkal állsz szemben, és ez felelősséggel jár. De a felelősség összeszedettebbé tesz, túllendít a mindennapok gondjain. Bár kevesebbet olvasok, kevesebb időt töltök a gyerekeimmel, mint ahogy szeretném, mégis ők és azok a könyvek, amelyeket esténként vagy a repülőtéren várakozás közben fellapozok, adják azt a plusz erőt, ami ennek a munkának az elvégzéséhez szükséges. A kisebbségi politizálás plusz energiaigénnyel jár. Szoktuk mondani, hogy olyan ez, mint amikor az ember olyan helyen él, ahol gyakoriak az áradások. Tudja, hogy áradni fog, de azt nem, hogy mikor. Amikor jön, mindent visz, s kezdheti építeni a házat elölről.

Nem is volt olyan rég, amikor szó szerint vitték a házat, földet…

Különböző hullámvölgyekkel, de tulajdonképpen száz éve éljük ezeket az érdekes időket. Romániában, Erdélyben most értünk el ahhoz az időszakhoz, hogy felnőtt egy nemzedék, amelynek semmiféle közvetlen emléke nincs a kommunizmusról, a diktatúráról. Az Európai Unióban váltak felnőtté. Mások a viszonyítási alapjaik, nem tudják milyen az a fajta jogfosztás, amelyet mi a 70-es, 80-as években megéltünk, amikor nem lehetett leírni a helységneveket, nem volt a magyar kultúrának, oktatásnak egy stabil intézményes kerete. Nekünk ennek a nemzedéknek is jó válaszokat kell adnunk. Ennek a generációnak nem nyomasztók az identitással kapcsolatos nehézségeik. Viszont tudniuk kell, hogy ez azért nem volt mindig így. Számunkra jelenleg nagy kihívás, hogy ennek a felnövő nemzedéknek – amely keresi a helyét a társadalomban, a munkaerőpiacon, az intézményekben – mit tudunk nyújtani. A másik kihívás, amely már európai szinten erőpróba, hogy milyen irányba változik az Unió. És itt nemcsak arról van szó, hogy a tagállamok közötti gazdasági szakadék felszámolható-e, hanem arról is, hogy a következő időszakban az Európai Unió politikai-gazdasági intézményként fel tudja-e venni a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával, Oroszországgal, Indiával és azokkal a feltörekvő gazdaságokkal, amelyek a globális piacon kihívást jelentenek. Szerintem ez csak egy erősebb, egységesebb EU-val lehetséges. Ehhez pedig újra kell gombolni a kabátot.

Milyen kompetenciákat látna szívesen uniós intézményi hatáskörben?

A mi szempontunkból nyilván fontos, hogy a változások közepette napirenden tartsuk az őshonos kisebbségek védelmét. Úgy gondolom, hogy ez nem maradhat nemzeti hatáskörben. Ezért is indítottuk el a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést. Az útépítés elején járunk, de a megkezdett munkát folytatni fogjuk május után, amikor az új Európai Bizottsággal leülünk tárgyalni. Ezen kívül persze mindig meg kell menteni egy osztályt, egy feliratot, vissza kell tetetni, ha leveszik, harcolni kell egy tankönyvért, ilyen vagy olyan ügyet előbbre kell vinni. Utóbbiak nemzeti hatáskörben vannak, és értelemszerűen maradnak is.

Az Európai Parlament új frakciójában is felhasználja majd az RMDSZ az itthon gyakorolt szövetségkereső stratégiáját?

Az Európai Parlamentben senki nincs többségben, sem nemzetként, sem frakcióként, ezért mindenki rá van kényszerülve, hogy partnereket keressen. Tehát ha egy képviselő felépíti a kapcsolati hálóját, szakmailag elismertté válik a saját területén, akkor már odafigyelnek rá. Ki lehet építeni azokat a szövetségi rendszereket, amelyek előrébb viszik a dolgainkat. Tizenkét éve, mióta bent vagyunk az Európai Parlamentben, napirendre tűztük az őshonos kisebbségek kérdését. Ezt tettük Bukarestben is a rendszerváltás óta. Két ember öt esztendőn keresztül rengeteg kollégával tárgyal, találkozik, ismertté tudja tenni az erdélyi magyarok problémáit, kihívásait. Az Európai Parlamentben mindenki kisebbségben van, mindenki keresi a kapcsolatokat. Úgy próbálja érvényesíteni az érdekeit, hogy ideig-óráig szövetségeket köt. De ha hiányzol, a te problémádról senki nem fog beszélni. Ott kell lenni minden nap, együtt kell szavazni, vitatkozni. Együtt kell ülni a parlamenti üléseken, ebédidőben, utazás közben. Ez egy ilyen típusú munka.

Mit jelent Önnek a politika? Munka, hivatás, kötelesség?

Először is felelősséget. Nemcsak magadért, a családodért vagy felelős, hanem egy egész közösségért. Ezen kívül kihívást is jelent. Ami nem arról szól, mint a román politikában, hogy hány százalékot értél el a választásokon. Egy folyamatos munka: egy közösség identitásához kell megteremtened a szükséges intézményes keretet, azokat megerősíteni, megvédeni, bővíteni. Ezenkívül természetesen szeretem, amit csinálok, még akkor is ha időnként azt gondolom: remélem lesz még egy életem, amikor megírom azt, amit nem írtam meg az elmúlt években.

Nemrég láttam az RMDSZ Facebook-oldalán egy posztot, amiben az állt, hogy az Európai Unió most kínálja a legjobb lehetőségeket a fiataloknak. Hogy használná ki ezeket, ha idén érettségizne?

A mesterséges intelligencia és a genetika, ennek a kettőnek az összekapcsolódása lenne az, ami foglalkoztatna. Ezt ma is érdekesnek tartom. Valószínű, hogy keresnék egy szakirányú képzést egy kutatóintézetben vagy egyetemen. Tehát az említett két terület felé érdeklődnék, és ehhez igazítanám a következő esztendőket. Emellett az irodalom iránti igényem és az alkotás vágya is megmaradna. Amikor tizennyolc éves voltam, nem érdekelt a politika, nem volt számomra cél, hogy politikus legyek. Ez véletlenszerűen alakult így.

Forrás: Az interjú az Igen, tessék! című magazin áprilisi számában jelent meg.

Szöveg: Kristály Bea