Kelemen Hunor március 15-i programja

2019.03.15


Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség március 15-i központi rendezvényét idén Nagyváradon szervezzük (Facebook-eseményünk ITT érhető el).

Szacsvay Imre szobránál 18 órától beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke. Az ünnepség része a koszorúzás, majd a fáklyás felvonulás a Petőfi szoborhoz.

Ezt megelőzően, a nap folyamán számos eseményre kerül sor Bihar megyében (a részletes program ITT érhető el).

Kiemelkedő mozzanat Irinyi János és József életnagyságú szoborcsoportjának átadó-ünnepsége 12 órától a bihardiószegi multifunkcionális központtal szembeni parkban, amelyen Kelemen Hunor is részt vesz.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.