Új alkotmányra kell alapoznunk a jövőt – Kelemen Hunor államelnök-jelölt kampányértékelő sajtótájékoztatója Kolozsváron
„Jövőbeli terveink megvalósításához új alkotmányra van szükségünk. Egy olyan alaptörvényre, amely tartalmazza mindazokat a huszonegyedik századi elvárásokat, amelyek nélkül nehéz egy erős országot, egy tiszteleten és bizalmon alapuló társadalmat építeni. Erre kell felkészítetnünk a hazai társadalmat a következő időszakban” – jelentette ki kampányértékelő sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, az RMDSZ államelnök-jelöltje október 30-án, csütörtökön, Kolozsváron. Az elmúlt időszak tapasztalatait összegző eseményen ugyanakkor azt is hozzátette: országszerte érdeklődtek az emberek a politikai programjába foglalt célkitűzései iránt, az államelnök-választás tétjéről és következményeiről kérdezték a különböző találkozókon, rendezvényeken. „A november 2-i választás a magyar közösség jövőjéről szól, még akkor is, ha vannak olyanok, akik ezt nem így érzik. A leendő államelnök elképzelései meghatározzák a teljes társadalom állapotát, Romániának ezért konszenzusteremtő, összetartó erőre van szüksége és nem a megosztásra, fölösleges csörtére” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A forradalom után kidolgozott jelenlegi alkotmány toldozása-foldozása, módosítása, kiegészítése nem vezetett tartós és megfelelő eredményekre – tette hozzá Kelemen Hunor annak az országos szintű prioritásnak a meghatározásához, amely 2007 óta a hazai társadalom legfontosabb törekvése kell, hogy legyen a 2016-os parlamenti választásokat követően.
„A legnagyobb gond az, hogy a ’90-es években létrehozott alaptörvényben az alkotmányozók olyan kitételeket helyeztek el, amelyekkel a következő nemzedékeknek megtiltották azt, hogy gondolkodjanak, bizonyos kérdéseket örökérvényűnek és az örökkévalóságig eldöntöttnek tekint. Ez elfogadhatatlan. Mindemellett, ma már nyugodtan elmondhatjuk azt is, hogy a 2003-ban történt módosítás sokkal több problémát okozott, mint amennyit megoldott” – hangsúlyozta az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki szerint az új alkotmánynak tartalmaznia kell azokat az intézményes garanciákat is, amelyek az autonómiára és a regionális identitás megőrzésére vonatkoznak. „Én Romániát úgy képzelem el, mint a régióban, Közép és Dél-kelet Európában meghatározó szerepet betöltő államot. Ez egyben az euro-atlanti elkötelezettség megerősítését is jelenti, az Európai Unión belül pedig a tagállamok középmezőnyébe való felzárkózást a következő évtizedben. Ehhez meg kell tennünk a megfelelő strukturális átalakításokat, az egész országon belül helyre kell állítanunk a bizalmi szintet” – tette hozzá az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki azt is hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések elengedhetetlenek ahhoz, hogy Románia helyt tudjon állni a globális versenyben.
Kampánya legfontosabb nyereségének az őszinte és nyílt párbeszédet, és az embereket igazán érdeklő témákról kialakult beszélgetéseket tekintette Kelemen Hunor. Azt is elmondta, hogy a választók kérdéseiből számára kiderült, hogy a kommunizmus örökségének felszámolása a társadalom általános törekvése, a bizalom megteremtése pedig szükségszerűség.
Az RMDSZ jelöltje hosszú távú tervei között egy olyan új társadalmi szerződést, politikai partnerségi megállapodást is felsorolt, amely a társadalom öt fontos területén – az egészségügy, az oktatás, a nagy infrastrukturális beruházások, a mezőgazdaság és kisebbségi jogok terén – az éppen hatalmon lévők személyétől függetleníti a 15-20 éves időtartamra előretervezett intézkedéseket.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.