Támogatásáról biztosította az új kormányt az RMDSZ – A Szövetség parlamenti frakciójával találkozott Dacian Cioloș kinevezett miniszterelnök
„Az RMDSZ parlamenti frakciója az új kormány támogatása mellett döntött azt követően, hogy a kinevezett miniszterelnök bemutatta a kormányprogramot, a prioritásokat. Bizalmat szavazunk a kabinetnek a parlament holnapi plenáris ülésén, mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy egy év alatt látványos változtatásokat, újításokat nem tud megvalósítani az új szakértői kormány. A törvények betartását azonban számon kérheti minden szakterületen” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök november 16-án, hétfőn Bukarestben azt követően, hogy Dacian Cioloș találkozott az RMDSZ szenátoraival és parlamenti képviselőivel.
„Azt várjuk el az új kormánytól, hogy minden egyes döntésről egyeztessen velünk, azért is, mert nincs biztosra vehető parlamenti többsége a következő egy évre. Szüksége van tehát arra, hogy a politikai alakulatok parlamenti frakcióival egyeztetve kialakítsa a többséget, támogatást szerezzen az intézkedéseihez” – mondta az RMDSZ elnöke, aki arra is emlékeztetett, hogy a szakértői kormány előzménytelen kísérletnek számít a hazai közéletben. „25 év alatt Románia sok mindent kipróbált, de egy ilyen típusú kormányt még nem. Azt remélem, hogy a kabinet egyesztendős tevékenységének nem az lesz az eredménye, hogy a parlamentet, a demokratikus berendezkedés és a jogállam alapvető intézményét véglegesen zárójelbe teszik” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ezt úgy lehet elkerülni, hogy a parlament komolyan veszi a kormány ellenőrzését és bebizonyítja azt, hogy tud úgy dolgozni, parlamenti vitákat folytatni és döntéseket hozni, hogy az elvesztett bizalmat visszaszerezze.
Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy a kormányprogram kapcsán az RMDSZ parlamenti frakciója a kisebbségi kérdésekhez való megfelelő viszonyulást kérte a miniszterelnök-jelölttől. Ugyanakkor fontosnak tekinti a tanügyi törvény, illetve a kétnyelvűségre, anyanyelv-használatra vonatkozó jogszabályok betartását, mindemellett elsőszámú prioritásként határozta meg az észak-erdélyi autópálya befejezését. „Hangsúlyt kell fektetni arra is, hogy a gazdasági növekedést érezzék az emberek. Minden közösségnek és minden polgárnak tapasztalnia kell azt, ha az állam bevételei növekednek, hogy azt a pénzt úgy költik el, hogy attól jobb és biztonságosabb lesz az élete” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.