RMDSZ: tiltakozunk Ukrajna új oktatási törvénye ellen!

2017.09.08 |


Kisebbségellenes és az európai értékeknek mond ellent Ukrajna kedden elfogadott új oktatási törvénye. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elítéli az ukrán parlament döntését, teljes mértékben szolidáris a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösséggel.

Elfogadhatatlannak tartjuk az anyanyelven történő oktatás óvoda és általános iskola szintjére való korlátozását, a kizárólagosságra törekevő, a kisebbségi közösségeknek választási lehetőséget nem biztosító szándékot.

Egyértelmű jogtiprásnak vagyunk tanúi, olyan kezdeményezésnek, amely csak arra hivatott, hogy ellehetetlenítse – a néha túlontúl nehéz erőfeszítések árán épülő – a többség-kisebbség párbeszédét. Mi, kisebbségben élő magyarok államalkotó tényezőkként, értékalkotó polgárokként akarunk élni abban az országban, ahol születtünk, amelynek tagjai vagyunk. Törekvéseinket sosem más ellenében határoztuk meg, hanem a békés együttélés, a fennmaradás és gyarapodás jegyében. Ezután sem kívánunk másként cselekedni.

Ezekben a nehéz napokban figyelmünk kárpátaljai magyar és ukrajnai román barátaink felé irányul. A határon túli magyar érdekvédelmi szervezetekkel közösen arra kérjük az ukrán államfőt: ne hirdesse ki a törvényt, ne mondjon igent az ukrán parlament asszimilációs törekvésére.

Határozott meggyőződésünk, hogy súlyos és beláthatatlan következményekkel járna, amennyiben a középiskolai és felsőoktatás nyelvét egyenértékűvé tennék az ukránnal.

Kitartást kívánunk a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, elnökének, Brenzovics Lászlónak és mindazoknak, akik bátran védik közösségük érdekeit!

Kelemen Hunor,

az RMDSZ elnöke

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.