Három „transzilván városálmot”, és egy távoli negyediket megrajzoló rövidprózája kapcsán Markó Béla azt mondta el, miért áll közel hozzá Kézdivásárhellyel és Marosvásárhellyel együtt Kolozsvár is, és miért tud távolságtartással tekinteni Bukarestre, amelyhez közéleti szereplőként élete jelentős szelete kötődik: „Furcsamód azok az élhető városok, amelyekért nem kell megküzdeni, megharcolni. Bukarest számunkra azért lehet élhető, mert tudjuk: nem volt, nem lesz és nem is lehetne a miénk” – vont párhuzamot a hazai közélet helyszíne, illetve az erdélyi magyarság „várait” jelentő települések között a Szövetség egykori elnöke, aki az 1980-ban keletkezett Egy utca meghatározása című írását olvasta fel a kolozsvári eseményen. Ebben azt taglalja, mitől nevezhet az egyén otthonosnak egy olyan városrészt, amelyről az elnyomó rendszer gondoskodott, hogy gyökeresen megváltozzon.

Kelemen Hunor csíkkarcfalvi születésére és gyermekkorára utalva, a várost a faluról érkező nézőpontjából mutatta be. Arról beszélt, hogy első város-élményei Csíkszeredához kötik a „fájdalmas Moldamin-injekció”, illetve a „kerekeken gördülő, mozgó épület” képzete révén. A személyes gyermekkori történetét a kommunista rezsim abszurdumával párhuzamban láttatta a szövetségi elnök a kolozsvári könyvbemutatón. Szerinte a Ceaușescu-korszak városképet romboló intézkedése – a Nemzeti Bank csíkszeredai épületének kerekeken történő elszállítása – az otthonnak egy furcsa megfogalmazását körvonalazta számára: „Később elég sokáig azt gondoltam, hogy az én kedvenc házamat kerékre lehet tenni – mert miért ne mozoghatna térben a házunk, az otthonunk –, el lehet vinni oda, ahol én szeretnék élni, ahol a környezetemet, az otthonomat megpróbálom szebbé és jobbá tenni” – mondta gyermekkori élménye kapcsán Kelemen Hunor, majd hozzátette: saját képzeletbeli városának „törzse” Kolozsvár, de valamennyi erdélyi városból tartalmazna egy-egy kedvenc elemet, Bukarestből pedig – az egyszerre „szép és csúnya, rejtőzködő városból” – a George Enescu Fesztivált és a Kiseleff sugárutat tenné hozzá „személyes” városához.

A jelenlévő magyarországi szerzők közül elsőként András Sándor fogalmazott meg „emlék-szilánkokat” egy tucatnyi városról, amely munkája révén vált időleges otthonává, Budapest mellett pedig Kolozsvárt nevezte meg olyan „nagyvárosként, ahol jó élni”. Csapody Miklós Selmecbányához, illetve Soporonhoz fűződő családtörténetét írta le az antológiába foglalt művében, és úgy vélte: az ember fontos tevékenysége gyökereinek felkutatása, hogy megtudhassa mi és miért történt úgy az életében.

A Valahol van egy város című antológia a Korunk-Komp Press Kiadó gondozásában jelent meg, kolozsvári bemutatóján Bíró József színművész Lászlóffy Aladár versét – a gyűjtemény címadó alkotását –, valamint Szörényi László, Dragomán György és Esterházy Péter rövidprózáját olvasta fel.