Kelemen Hunor aradi beszédében a szabadság jelenkori eszményét is hangsúlyozta: a romániai magyarságnak ma a szabadság azt jelenti, hogy nem akarja másodrangú állampolgárnak érezni magát saját hazájában. „Amit magunk számára kérünk, azt nem akarjuk mástól elvenni. Ma nekünk a szabadság azt is jelenti, hogy nem a honvédelmi miniszter mondja meg, hogy miről beszélhetünk, és miről kell hallgatnunk. Ezt nem tudjuk elfogadni, ebből nem kérünk! Neki, és a hozzá hasonlóan gondolkodóknak is üzenjük innen, hogy a mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet” – mutatott rá az RMDSZ elnöke, ugyanakkor azt is hozzátette: 1849 és 1849 arra tanítja a közösséget, hogy kell tudnia áldozatot hozni, megújulni, és kell tudnia előre tekinteni. A magyar szabadságharc pedig azt példázza, hogy aki szereti a nemzetét, az annak nemcsak a múltját szereti, hanem tevékeny a jelenében, és felelősséget vállal a jövőjéért.

Az RMDSZ elnöke arra is emlékeztetett, hogy a magyarság ezer esztendős történelméből számos kudarc, bukás krónikáját jegyezték le. „A történelemkönyvekben ezekből van több, ám amit sokszor nem rögzítettek a krónikások, vagy felületesen letudták néhány mondatban, az a számos felemelkedés, talpra állás, az otthon újrateremtése, a szülőföld megőrzése. Ez az igazi dicsőség! Képzeljük el egy percre, hogy a 48-49-es szabadságharc kudarca után nincs talpra állás, nincs valamilyen újrakezdés. Képzeljük el, hogy magába roskad a nemzet és nem képes az építkezésre. Gondoljunk bele abba, hogy őseinknek hányszor és hányszor kellett újrakezdeniük a harcot, hányszor és hányszor kellett talpra állniuk, az otthont újjáépíteniük, az elkeseredést, a kishitűséget legyőzniük. És képzeljük el mindezt, mert ma pontosan 125 éve annak, hogy a Szabadság-szobrot köztéren felavatták. Gondolta-e azt valaki 1890-ben, hogy 1923-ban előbb bedeszkázzák, majd két évvel később lebontják a szobrot? És ki hitte volna 1925-ben, hogy a Szabadság-szobrot 74 év rabságra ítélik? És mindezek után, ki hitte volna a kommunizmus utolsó éveiben, hogy ez a szobor néhány év múlva kiszabadul a rabságból és ismét köztéren fog állni teljes pompájában?” – szólt Kelemen Hunor a 125 éves aradi szimbólum hányatott sorsáról és a magyarság reményeinek újjászületéséről. Az RMDSZ elnöke szerint ma minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a 19. századi magyar történelemben az 1848-49-es forradalom a megújulásra tett kísérlet volt. „Bár nem volt sikeres abban az értelemben, hogy elérte volna azonnali célját, a modern nemzetté válás a magyar szabadságharc nélkül ma már nem képzelhető el. A megújulásra való képességét biztosította a nemzet, és a szabadságharc öröksége továbbra is ki nem apadó forrása a szabadság iránti vágynak, olyan hajtómű a nemzet testében és lelkében, amely még a húszadik század sötét évtizedeiben is kellő erőt adott a túléléshez” – nyomatékosította a történelmi pillanat jelentőségét a szövetségi elnök. Összegzésként arról beszélt: az emlékezés látszólag a múltról szól, de igazából mindig a jövő felé tekint.„Kissé aggódva ugyan, de reménykedve tekintünk a jövőbe abbéli hitünket megerősítve, hogy a szabadság iránti szeretetünk hajtóműve lesz minden jövőbeli cselekedetünknek. Főhajtással tisztelgünk a tizenhárom aradi vértanú előtt, és bár a 21. században a mi harcunkat más eszközökkel kell megvívnunk, az ő példamutatásuk, áldozatkészségük, konok hitük, és kifogyhatatlan reményük segítségünkre tud lenni életünk minden napján” – jelentette ki végezetül Kelemen Hunor.

A tizenhárom vértanúról való megemlékezésen, az aradi vesztőhelyen hazai és magyarországi intézmények, politikai szervezetek koszorúztak. Beszédet mondott Semjén Zsolt, a magyar kormány miniszterelnök-helyettese, Gheorghe Falcă, Arad polgármestere és Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke. Ezt megelőzően az emlékezők a Szabadság-szobornál helyezték el a kegyelet koszorúit, az aradi belvárosi római katolikus templomban pedig szentmisét tartottak az aradi vértanúk emlékére, amelynek főcelebránsa és szónoka Ft. P. Urbán Erik csíksomlyói ferences atya, erdélyi érseki helynök volt.