Nem adjuk fel identitásunkat – Kelemen Hunor szövetségi elnök Szatmárnémetiben
Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kovács Péter főtitkár az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének vezetőivel egyeztetett ma Szatmárnémetiben. Napirenden az európai parlamenti választásokra való felkészülés szerepelt, amelyről a szövetségi elnök elmondta, ez a 2014-es év legfontosabb kihívása az RMDSZ számára.
„Február 15-ig fogadjuk a jelöltek jelentkezését, majd a Szövetségi Állandó Tanács dönt az RMDSZ lista sorrendjéről. Az Európai Néppárt dublini kongresszusán már szeretnénk bemutatni a befutó helyen lévő jelöltjeinket” – ismertette az RMDSZ európai parlamenti választásokra vonatkozó menetrendjét Kelemen Hunor. Hozzátette, a Szövetségnek 200 ezer támogató aláírást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy országos listát állíthasson az EP-választásokon.
„Az RMDSZ a tulipán jele alatt indít jelölteket az európai parlamenti választásokon, mert azt a politikai brandet, amit 25 év alatt felépítettünk, és amelyet az erdélyi magyar emberek sorozatosan megerősítettek, nem fogjuk feladni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben a parlamenti választásokon a magyar szavazatok 89 százalékát kapta, ezt a felelősséget nem lehet megosztani, és nem lehet feladni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Elmondta, még ebben a hónapban tárgyal az MPP elnökével, mert a párt tisztességesen viszonyult a Szövetséghez a parlamenti választások előtt, amikor nem indítottak jelölteket, nem veszélyeztetve így az erdélyi magyarok parlamenti képviseletét.
Nem tartja szerencsésnek az RMDSZ elnöke, hogy az európai parlamenti választásokat és az alkotmánymódosítás ügyében kiírt népszavazást ugyanazon a napon szervezzék meg, mert véleménye szerint ilyen módon elsikkadnak az európai uniós témák, egyébként is létezik az Európai Tanács részéről egy ajánlás, amely épp azt kéri az uniós tagországoktól, hogy az európai parlamenti választások napjára ne időzítsenek más, belpolitikai tárgyú eseményt.
Kelemen Hunor még elmondta, az RMDSZ csak május 25. után dönt arról, hogy indít-e vagy sem államelnök-jelöltet az őszi választásra.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.