„Ne abban versenyezzünk, ki tud sötétebb jövőképet rajzolni!” – Kelemen Hunor a menekültügyről, bizalmatlansági indítványról, román-magyar diplomáciai csörtéről
Reménykeltő az, hogy az Európai Tanács legutóbbi ülésén sikerült dűlőre jutniuk az állam- és kormányfőknek arról, hogy melyek a további európai teendők menekültügyben. Megmutatták azt, hogy képesek a kompromisszumra, hajlanak arra, hogy a probléma fő okára a térségben keressenek megoldást: a menekültek befogadása és ellátása érdekében támogatják a Szíriával szomszédos országokat – értékelte Kelemen Hunor szeptember 24-i nagyváradi sajtótájékoztatóján az európai napirenden lévő legfontosabb téma fejleményeit. Az RMDSZ elnöke tájékoztatott továbbá legutóbbi magyarországi útjáról, beszélt a bizalmatlansági indítvány esélyeiről.
Menekültügy: csak repülőjegyet és mobiltelefont az Unió külügyminisztereinek
„Az Európai Uniót senki nem fogja komolyan venni, ha nem tudja a saját határait megvédeni, és nem a menekültektől, hanem az illegális bevándorlástól” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki szerint csupán az Unió külügyminisztereinek folyamatos kommunikációja és megoldáskeresése lehet célravezető, ehhez pedig csak repülőjegyre és mobiltelefonra van szükségük, hogy valamiféle közös stratégiát kialakítsanak. „Nagyobb koordinációra, erősebb Európai Unióra van szükség, mert ha ez a politikai konstrukció hosszú távon nem képes létrehozni az Európai Egyesült Államokat, akkor nem tudja felvenni a versenyt a nagyhatalmakkal” – mutatott rá az RMDSZ elnöke, aki szerint újra meg kell nyitni a tárgyalásokat a tagállami szuverenitásról, arról, hogy az államok milyen hatásköröket engednek át az Uniónak.
Kelemen Hunor szerint a menekültek befogadásának kötelező kvótarendszere azért nem működik, mert nem tisztázták az országok közötti elosztás kritériumait. „Nem a számok jelentik a gondot, hanem az, hogy nem gondolták és beszélték végig a befogadás teljes stratégiáját országonként. Mert milyen konkrét számokról beszélhetünk akkor, amikor folyamatosan érkeznek a menekülők? Azon túl, hogy közülük senki nem akar Romániába jönni, az egy év alatt megszerezhető menekültjogi státus feljogosítja őket az EU-ban való szabad mozgásra. Azt pedig senki nem akadályozhatja meg. Amíg ezekre a kérdésekre nincsenek konkrét válaszok, addig kötelező kvótáról sem beszélhetünk ” – vázolta, ugyanakkor hozzátette: Romániának szolidárisnak kell lennie ebben a közös európai ügyben. „Most ne abban versenyezzünk, ki tud sötétebb jövőképet rajzolni. Persze az is aggasztó, hogy a közvélemény milyen könnyen ítélkezik, nincs idő, sem fogékonyság az árnyalt véleményre” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szerint hosszú távon is problémát jelent majd az idegengyűlölet egész Európában, és félő, hogy ezek a felhalmozódott indulatok a kisebbségekre irányulhatnak át.
A bizalmatlansági indítvány esélyei
Az RMDSZ parlamenti frakciói a Szövetség ellenzéki státusából kiindulva hozzák meg hétfőn a végleges döntést a PNL által benyújtott bizalmatlansági indítvány támogatásáról – jelentette ki Kelemen Hunor Nagyváradon. „A jelenlegi kormánykoalíció egészében kiáll a kormányfő mellett, ezért kétséges a kormány bukása. A politikai logika azt mutatja, hogy az egyetlen útmutató a közösség elvárása lehet akkor, amikor nem kérik a segítségünk, a szavazatainkért cserében nem jár semmi a közösségünknek” – érvelt a szavazás mellett Kelemen Hunor, aki szerint a Szövetség álláspontjának várható következményei is lesznek. „Ennek az országnak a politikájában működik a bosszúállás gyakorlata. Számítunk a megtorlásra, de én még mindig reménykedem abban, hogy maradt még annyi higgadtság a politikumban, hogy legalább a nem politikai alapon kinevezett magyar tisztségviselőket továbbra is hagyják dolgozni” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, aki szerint a legnagyobb ellenzéki alakulat nem időzítette megfelelően az indítvány benyújtását, a Szövetség pedig azért nem írta alá a dokumentumot, mert nem tér ki a teljes kormányzat bírálatára – köztük a fejlesztési alapok esetén tapasztalható késésre és a magyarellenes intézkedésekre sem –, kizárólag a kormányfő személyét kifogásolja. „Az RMDSZ a kormány tevékenységével elégedetlen, nemcsak a kormányfőjével, akinek peres ügyéről a bíróságnak és nem a parlamentnek kell döntenie” – sorolta az indítvány szövegével kapcsolatos szövetségi aggályokat Kelemen Hunor, aki azt is elmondta: amennyiben felmerül egy ilyen alternatíva, az RMDSZ támogatná az előrehozott választások megszervezését, még abban a formában is, hogy az önkormányzati és parlamenti választásokat egy időbe tartsák meg.
A román-magyar viszonyt hosszú távon nem határozhatja meg a jelenlegi csörte
A magyar kormány politikusaival megszervezett rendszeres találkozók sorába tartozott a Szíjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel való szerdai egyeztetés – tájékoztatott az RMDSZ elnöke Nagyváradon legutóbbi magyarországi látogatásáról, amelyen a magyarság közös ügyeiről, a hazai közösséget foglalkoztató kérdésekről, köztük a diplomáciai szóváltásról, a migrációs kérdésről, illetve a szomszédságpolitikáról került szó. „Az én szerepem nem közvetítő szerep volt, mert nem kértek föl erre. Mindazonáltal úgy gondolom és elmondtam, hogy a jelenlegi csörte nem lehet sem ok, sem ürügy, nem határozhatja meg hosszú távon a román-magyar viszonyt. Ennél sokkal fontosabb ügyekben kell a két államnak együtt dolgoznia, a jelenlegi nézetkülönbségnél sokkal fontosabb az együttműködés” – szögezte le Kelemen Hunor, aki szerint a továbbiakban higgadtságra van szükség a konfliktus rendezése érdekében. „Arra kértem a román politikuskollégákat, hogy nagyobb nyugalommal és empátiával közelítsék meg a magyar álláspontot, mert ha Románia szembesült volna hasonló kihívással, kétséges, hogy sokkal jobb megoldást talált volna” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.