Magyari Lajosra emlékezik kegyelettel az RMDSZ
„(…) Most a magam dolga minden,
nem hagyakozom, magamért nem remélek.
Ti se szerkesszetek belőlem
szakállas példabeszédet.”
A hazai magyar költészet eme gyöngyszeme, a Csoma Sándor naplójából című vers utolsó soraival búcsúzik az alkotás szerzőjétől, az öröklétbe távozott Magyari Lajos költőtől, műfordítótól, közírótól és közéleti személyiségtől a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Kegyelettel hajtunk fejet emléke, irodalmi munkássága, közéleti tevékenysége előtt, ugyanakkor – az utókornak címzett költői intésére – nem példabeszédben, hanem az ember egyediségéről szóló gondolatokkal szeretnénk emlékezni mindarra, amit közösségéért, a kultúráért, környezetének fejlődéséért tett.
A „Forrás-nemzedék” költője, Magyari Lajos 1942-ben született Székelyudvarhelyen, ahonnan magával hozta azt az értékrendet, amely a későbbiekben költészetében, világlátásában megannyiszor felsejlik. Magyartanári oklevelet 1966-ban a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen szerzett, majd két évig Héjjasfalván tanít. Ezt követően indul közírói pályája a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársaként, de verseit, publicisztikáját, tanulmányait már korábban is közli számtalan hazai irodalmi-közéleti kiadvány. 1979-ben a Marosvásárhelyi Írók Társaságának elismerését veheti át Kötések című verseskötetéért. A forradalom után megalakuló Háromszék napilap első főszerkesztője, 1992-től pedig politikai szerepet is vállal az RMDSZ háromszéki szenátoraként.
Költészetének meghatározó hangja a szembesítés és önszembesítés, a közösség és az egyén felelősségének, világszemléletének mibenléte, helytállósága. Közíróként is ezek a kérdések foglalkoztatták, keményhangú bírálója és jövőbe tekintő elemzője volt környezete jelenségeinek, közössége viselt dolgainak. Négy önálló verseskötetet hagyott hátra, mindemellett pedig számtalan műfordítást, közéleti publicisztikát.
Az RMDSZ kegyelettel emlékezik rá, fejet hajt a romániai magyar közösség értékeit mindennél előbbre helyező irodalmi és közéleti munkássága előtt. Vigasztalódást gyászoló szeretteinek!
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
KELEMEN HUNOR
szövetségi elnök
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.