Kelemen Hunor újabb négy évre kapott szövetségi elnöki megbízatást – Kolozsváron tartotta 12. kongresszusát az RMDSZ

2015.04.19 |


„Munkára fel! Köszönöm a bizalmat!” – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ 12. Kongresszusa küldötteinek azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság tagja ismertette a szövetségi elnökjelöltre leadott voks eredményét, április 17-én, szombaton. Kelemen Hunor a kongresszuson részt vevő küldöttek által leadott 585 érvényes szavazatból 575 bizalmi voksot szerzett meg egy újabb elnöki mandátum teljesítésére.

 

Választás előtti programbeszédében Kelemen Hunor azt mondta: változás, újratervezés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ meg tudjon felelni a következő évek kihívásainak. A Szövetségnek elkötelezetten kell dolgoznia a különböző autonómiaformák megvalósításán, a demokratikus jogállam kiépítésén. Az életminőséget javító intézkedések mellett az RMDSZ kiemelten figyel a magyar nyelvű versenyképes oktatásra, és meg kell erősítenie stratégiai partnerségét a történelmi magyar egyházakkal, szorosabbra fonnia kapcsolatát a szakmai és rétegszervezetekkel, mindazokkal, akik a Szövetséget partnernek tekintik. Az újratervezés egyik fontos eszköze az RMDSZ hatékony működése, ezért szervezeten belül meg kell erősíteni a különböző testületek, a megyei szervezetek és az országos szervezet, valamint az önkormányzatok és helyi szervezetek együttműködését. A közös tervezés és hatékonyabb számonkérés mellett a kommunikációt is bővíteni kell, az RMDSZ-nek több aktuális témához hozzá kell szólnia, és több hangon kell megszólalnia, mint eddig – mondta a szövetségi elnöki tisztséget újabb négy évre megpályázó RMDSZ-elnök. „Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg a politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfele beszélni. Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes Szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához” – jelentette ki programbeszédében Kelemen Hunor, ugyanakkor azt is hozzátette: az RMDSZ-nek meg kell becsülnie azok kitartását, akik 25 éve folyamatosan mellette állnak. „Meg kell hallanunk és meg kell értenünk azok hangját is, akik bizalmatlanok, vagy csak most keresik a megbízható képviseletet. Látjuk, tudjuk, hogy az etnikai képviselet területén nincs alternatívája a Szövetségnek. Csak rajtunk múlik, hogy ez így marad-e. Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, hiszen a világ is változik körülöttünk” – nyomatékosította jelöltként üzenetét az RMDSZ elnöke, aki úgy vélte, a szervezetnek most nem a kormányzásra, annak esélyeire, hanem a közösséggel való kapcsolatának erősítésére kell összpontosítania, mert igazi szövetségesei mindig is a magyar emberek voltak.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.