Kelemen Hunor: Sem Székelyföld, sem Partium, sem a Szórvány nélkül nincs erős képviselet
Arra is emlékeztette a jelenlévőket, hogy Románia 2018-ban ünnepli az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés százéves évfordulóját, ami többszörös dilemmát jelent az erdélyi magyarság számára. „1918-at és mindazt, amit számunkra hozott, teljesen másképp értelmezik a románok és mi, magyarok, de emlékeztetnünk kell a román társadalmat a gyulafehérvári rezolúcióra, arra az ígéretre, amelyet az erdélyi magyaroknak és a romániai kisebbségeknek tettek 100 évvel ezelőtt”.
Az elnök szerint az is kihívás a mai Románia számára, hogy sikerül-e megerősíteni a jogállamiságot, hiszen amennyiben kevesebb a demokrácia, amennyiben a politikai döntéseket nem a politikai intézményekben hozzák meg, a kisebbségek helyzete csak rosszabbodhat. Kiemelte, ezek a döntések, folyamatok, események mind hosszú távon fogják meghatározni a romániai társadalom jövőjét.
A parlamenti választási kampányidőszak kapcsán a szövetségi elnök elmondta, sok minden változott a társadalomban a 90-es évektől, amikor mindenki számára egyértelmű volt, hogy a magyar képviseletet az RMDSZ jelenti. Habár rengeteg pozitív változás történt, az emberek dühösek, és erről elsősorban a politikusok tehetnek, éppen ezért fontos feladata a Szövetségnek megmutatni, hogy a közjót szolgálja, és a közösség szolgálatának kíván mindent alárendelni, mind az önkormányzatokban, mind pedig a parlamentben. Az RMDSZ listáján befutónak számító helyek leosztása kapcsán Kelemen Hunor elmondta, a belső szolidaritás megerősítésének tekintendő, hogy Hargita megye befogad a listájára egy szórványból induló képviselőt, a Szeben megyei Benedek Zakariást. A szövetségi elnök szerint ez a gesztus nemcsak a belső szolidaritást erősíti, hanem azt is aláhúzza, mennyire fontos, hogy azok a vidékek is képviselethez jussanak, amelyeknek erre még elméleti esélyük sincs. „Minden megye hozzájárul a parlamenti választáson való sikeres szerepléshez, sem Székelyföld nélkül, sem a Partium, sem a Szórvány nélkül nincs erős képviseletünk. Ezeket a kompromisszumokat az erdélyi magyarokért kötjük, nem azért, hogy valakit büntessünk, vagy valakit jutalmazzunk. A belső szolidaritás és együttműködés érték, erre gondolva mostani döntéseinket is megfelelő módon tudjuk bemutatni közösségünknek, ezek a döntések is a közösség érdekeit szolgálják” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Seres Dénes képviselő bemutatta a Partiumi Önkormányzati Tanács elnökségének új tagjait (Bihar megye: Nyakó József, Arad: Bognár Levente, Temes: Ihász János, Szilágy megye: Szilágyi Róbert, Szatmár: Kovács Jenő. A soros elnök a Bihar megyei Nyakó József), majd végszóként hozzáfűzte, „úgy kell dolgoznia minden önkormányzatnak, hogy a lelkiismerete tiszta legyen, hogy tudjuk, mindent megtettünk a közösségünkért”.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.