Kelemen Hunor Nagyváradon: valószínűleg január 29-én döntjük el, támogatjuk vagy sem az új kormány beiktatását
Amíg nem ismerjük a miniszterek neveit, azt, hogy milyen programmal készül a kormánykoalíció, hiba lenne elköteleződni egyik vagy másik oldal mellett. Sem igent, sem nemet nem tudunk mondani – nyomatékosított az RMDSZ elnöke
A PSD-ALDE koalíciónak ma parlamenti többsége van, ez a többség pedig elegendő az új kormány beiktatásához. A koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodás semmire sem kötelezi a Szövetséget – ez csak olyan témákra, tervezetekre terjed ki, amelyekről a politikai alakulatok előzetesen egyeztettek. „Demokrataként elfogadom a 2016-os parlamenti választás eredményeit. Akkor a többség úgy döntött, hogy a szociáldemokratáknak szavaz bizalmat a kormányzáshoz” – tette hozzá a szövetségi elnök. Meggyőződése, értelmes, megfontolt javaslattal kellett volna érkezniük azoknak a politikai pártoknak, amelyek előrehozott választásokról beszéltek, vagy amelyek az új kormányfő személyében mindenki mást láttak volna, csak nem a PSD jelöltjét. Ehelyett csak üres demagógiával lehetett találkozni.
„Azt ma nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb kormánya lesz Romániának. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a kormány kormányozzon is. Az elmúlt időszak egyfajta politikai instabilitást mutat külföld fele is, ami nem jó. 2018 komplikált év, Romániának a 2019-es európai uniós elnökségre is fel kellett volna már készülnie, de ez még nem történt meg” – értékelt a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor.
Mihai Tudose kijelentéseiről elmondta: az RMDSZ-nek egyértelmű volt az álláspontja, az Európai Unióban nem maradhat tisztségében egy olyan magas beosztású politikus, aki hasonlókat állít. A Szövetség mindmáig elvárja, hogy a román politikai pártok vezetői elhatárolódjanak a volt miniszterelnöktől: ha ez nem történik meg, csak találgatni lehet, hogy egyetértenek vele, vagy pedig félnek.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.