Kelemen Hunor: minden útépítés közösségeinket hozza közelebb egymáshoz

2018.12.28


Egy olyan útnak az építése, amely a bezártságból emel ki egy régiót, hihetetlenül fontos. Elszigetelt közösségekből menekülnek a fiatalok, elszigetelt közösségekben a falvak is elnéptelenednek – hangsúlyozta Kelemen Hunor a DJ 136A megyei út Kőrispatak-Maros megye határa közötti felújított szakaszának avatását követően. 

A korszerűsítési munkálatok értéke 6 200 000 lej. Az RMDSZ elnöke szerint jelentős beruházáshoz értek ugyan, de az útépítésnek ez csupán egy kockaköve, amelyet a térségen belül más-más irányba is folytatni kell.

Az útak mindig összekötnek, ha megépülnek. Ha pedig nem épülnek meg, akkor a közösségek közötti kapcsolattartást teszik nehezebbé – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki arra is rámutatott: az elmúlt száz esztendőben a mindenkori hatalom nem törekedett arra, hogy Székelyföldet az ország nyugati részével összekösse, hogy Székelyföldön belül olyan helyzetet teremtsen, hogy a közösségek közelebb kerüljenek egymáshoz. „Ezért a kommunista időszak után is minden évben folyamatosan kell harcolni egy-egy út építéséért és fejlesztéséért” – tette hozzá Kelemen Hunor. 

Az RMDSZ elkötelezett Székelyföld és Erdély építése mellett, ezért minden olyan forrást és költségvetést megkeres, amely lehetővé teszi, hogy tégláról téglára épülhessen az otthon, a szülőföld. „Nekünk az elmúlt száz esztendőben annyiszor újra kellett kezdenünk az életünket, hogy más népeknek, közösségeknek ez ahhoz lett volna elegendő, hogy feladják. Építkeztünk, elakasztottak, felkeltünk, újrakezdtük, próbáltuk visszarerezni azt, ami a miénk. Az elmúlt száz év ezért az újrakezdések történeteként is leírható” – nyomatékosított a szövetségi elnök.

A következő éveknek is az építkezésről kell szolniuk – fogalmazott. Székelyföldet vonzóbbá kell tenni a fiatalok és a turisták számára: a tudás és az infrastruktúra tőkét hoz, a tőke munkahelyeket és lehetőségeket teremt. „Itt, Hargita megyében egymásra találtunk, oda tudunk figyelni egymásra, és segíteni tudunk közösségeinken” – mondta Kelemen Hunor. 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.