A szövetségi elnök szerint sokan és sokszor eltemették a nyomtatott könyvet, a temetésnek és a könyv utáni életnek már könyvtárnyi nyomtatott irodalma van. Közben meg azt látni, hogy soha annyi könyv, cím nem jelent meg, mint az elmúlt években. „Nincs ok temetni sem a könyvet, sem az olvasót, mert a szóhoz, az írott szóhoz és annak olvasásához köthető alapvető emberi igény halhatatlan” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.

A digitális korban még mindig az irodalom a legnagyobb ablak – véli Kelemen Hunor. A vers, a próza, a fikció nemcsak számtalan új ablakot nyit, de képes arra, hogy lelassítsa, ismét emberi léptékűvé tegye az időt – nyomatékosított, majd kiemelte, hogy az igazán lényeges dolgok csak a nyelven keresztül látszanak és kapnak értelmet, árnyalatot, szárnyat. „Rajta keresztül érthető és értelmezhető az ember, teremthető sok új valóság, felszámolható és újraalkotható. Csak a nyelven keresztül” – fogalmazott.

Az RMDSZ elnökének meggyőződése, hogy az irodalomnak nem kell megváltani a világot, a kimondott, leírt szó mégis a feje tetejére tudja állítani azt. „Aki a nyelvet az alkotás eszközeként használja, az a nyelvvel cselekszik. Nemcsak ő, de ő mindenki más előtt felel a jó és a rossz mondatokért. Arra a kérdésre, hogy a szép és jó és igaz alkotások, az irodalom, vagy akár általában a kultúra jobbá teszi-e az embert, nincs válaszom. Tudnék hosszan érvelni amellett, hogy igen, jobbá teszi, megváltoztatja, megértőbbé, emberségesebbé változtatja, előrébb viszi, de aztán elbizonytalanodom. Szétnézek a világban, szűkebb és tágabb környezetünkben, és elszörnyedve, kétségbeesve kérdem: mi történik? Az a sok remekmű, ami csak az elmúlt években született, miért nem tett jobbá bennünket, embereket? Ezeken keresztül jobban megismertük-e magunkat és a világunkat? Ezek által a kiváló művek által hajlamosabbak vagyunk-e a jó felismerésére és a jó választására? Egyáltalán nem túlzás az írott szótól ilyesmit elvárni? De ha nem az írott szótól, akkor mégis mitől?” – sorolta kételyeit.

Végezetül azt kívánta beszédében, hogy az ünnep melletti és mögötti szorongást a résztvevők oldják fel azzal, hogy választ keresnek arra, milyen lenne a világ, ha egyáltalán lehetséges lenne könyvek, irodalom nélkül, ha ennyi remek alkotás mellett olyan, amilyennek ismerjük. „Ha ebbe jól elmélyülünk, akkor már minden szebbnek látszik” – összegzett Kelemen Hunor.