Kelemen Hunor Kisvárdán: a lovagkirály legendája élő legenda, a nemzetek közötti párbeszédet segíti elő! – megnyitották a Szent László örökség-utat (AUDIO)

2017.10.13 |


A Szent László örökség-út célja, hogy a lovagkirály örökségére alapozva közelebb hozzuk egymáshoz az együtt élő nemzeteket, összekapcsoljuk a magyar közösségeket. 2017-ben mi ezzel akarjuk a Kelet-Európa népei közötti párbeszédet elősegíteni – hangsúlyozta október 13-án, pénteken Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke a Szent László örökség-út nyitórendezvényén vett részt a magyarországi Kisvárdán.

Szent Lászlóról sok mindent leírtak már a történészek – mindent, amit le lehetett írni –, de egy kérdés mindmáig nyitott maradt a személyével kapcsolatosan, egy kérdést mindmáig újra lehet gondolni. Mégpedig azt: hogyan is lehetséges, hogy a lovagkirályról szóló legenda a Kárpát-medence legkeletibb részétől egészen a legtávolabbi részekig mindmáig él – tette fel a kérdést ünnepi beszédében Kelemen Hunor. „Azt meg lehet magyarázni és ki lehet mutatni, hogy mit képviselt a király a középkori Magyarországon, hogyan is erősítette és bővítette Szent István örökségét, de azt, hogy hogyan is maradt fent a legenda, azt csakis a lovagkirály szellemiségével lehet megválaszolni” – véli az RMDSZ elnöke. Mint rámutatott: Szent László összekötötte Közép-Kelet Európa népeit egy olyan időszakban, amikor a leginkább háborúk voltak jellemzők erre a térségre, nem a béke. A lengyel király udvarában nevelkedett és horvát király is volt, tulajdonképpen olyan közép-európai vezető, aki megerősítette a keresztény értékeket, a civil, a tulajdon- és büntetőjogot is – méltatta a lovagkirályt az RMDSZ elnöke. Hozzátette: lányát, Szent Piroskát az ortodox egyház is tiszteli.

Beszédében kiemelte: a kezdeményezés arra irányul, hogy továbbvigyék és megerősítsék azt a legendát, amelyet az ősök is megőriztek, amely évszázadok alatt a kulturális és vallási örökségnek olyan mértékben lett a része, hogy ma vétek lenne attól eltekinteni – összegzett Kelemen Hunor.

Az örökség-út projektjének ötlete 2014-ben, Kelemen Hunor kulturális miniszterségének idején született meg – emlékeztetett a kezdetekre Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Határozott meggyőződése az, hogy ez az első olyan örökségút, amely összeköti a Kárpát-medence területén élő magyar közösségeket, erre pedig azért volt szükség, mert Szent László személye kapcsán olyan hihetetlen örökséggel áll szembe a nemzet, amelyet ez idáig nem hasznosított kellőképpen. Mint kiemelte, 44 település épített és természeti örökségét, mondavilág-elemeit foglalták bele a projektbe, olyan településeket, ahol ma is magyar emberek élnek. „Nem olyan út ez, amely a múltba néz, hanem amely 21. századi eszközökkel mutatja be értékeinket. Turistákat vonz, és új munkahelyeket is teremt” – nyomatékosított.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa európai jelentőségű államférfinak nevezte Szent Lászlót, valódi lovagkirálynak, aki az elesettek védelmét mindvégig komolyan gondolta – ezt bizonyítja az intézményépítő tevékenysége is. Szerinte ugyanis Szent László volt az, aki stabil intézményi alapot biztosított a jogszabályok révén, mindazon garanciák kiépítésében vállalt hathatós szerepet, amelyek nem a gazdagok számára nyújtottak lehetőségeket, hanem a szegények számára védelmet. „Az európai államférfi szerepe abban is rejlik, hogy Szent László úgy vélte, az erősnek segítenie kell a gyengéket. Ezt tisztelhetjük az örökségében. Ez tartotta meg mindmáig az állam vallási közösségeit, tájegységi közösségeit, a magyar kultúrát” – részletezte.

Az eseményen továbbá Seszták Miklós, Magyarország nemzeti fejlesztési minisztere, Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere és Seszták Oszkár, a Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Közgyűlésének elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket.

A Szent László örökség-út projektet az Iskola Alapítvány vezeti az RMDSZ kulturális főosztályának szakmai irányításával, partnerek: Magyarország Kormánya, magyarországi és erdélyi önkormányzatok.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.