Kelemen Hunor: Európának hatalmas a felelőssége az etnikai konfliktusok rendezésében

2014.05.06 | , ,


Bel- és külpolitikáról, az ukrajnai helyzetről és a nyugati világ felelősségéről beszélt a Marosvásárhelyi Rádió Naprakész című műsorában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes, május 5-én.

"Az ukrajnai események mindenféleképpen aggodalomra adnak okot, hiszen a közvetlen szomszédságunkban a küzdelem nem a Nyugat-barát, látszólag demokratikus, ugyanakkor mélyen nacionalista ukránok, és a nem Nyugat-barát, nem demokratikus, és legalább annyira nacionalista Oroszország összecsapásáról szól, hanem egy etnikai csatározás bontakozik ki" - fogalmazott Kelemen Hunor, hangsúlyozva, hogy ez a helyzet aggasztó jel lehet mindazok számára, akik azt hitték, hogy a térségben, Közép-kelet Európában, Oroszország szomszédságában a dolgok egyértelműen eldőltek, hogy visszafordíthatatlanok, hogy nem szíthatók etnikai konfliktusok.

 

A Szövetség elnöke szerint, úgy, ahogy az elmúlt évtizedekben az Európai Unióban békét és viszonylagos jólétet lehetett biztosítani a tagállamok, a nemzetek, nemzetiségek számára, úgy hosszú távon sem kell máshol keresni a megoldást, főként nem Oroszország szomszédságában.

 

"Nekünk egyértelműen ki kell mondanunk: az Európai Uniónak, Brüsszelnek, a nyugati világnak, az Amerikai Egyesült Államoknak óriási a felelőssége, hiszen mindenki tőlük várja a megoldást, az emberek Nyugat felé tekintenek. Éppen ezért én azt gondolom, hogy nem a konfliktus-keresést, hanem a konfliktus-megoldást és a béke biztosítását kell megjelölni prioritásként. Mi, erdélyi magyarok, az Romániai Magyar Demokrata Szövetségen keresztül következetesen azt képviseltük, és most is határozottan úgy gondoljuk, hogy Európának feladata és felelőssége az etnikai konfliktusok rendezése, megelőzése" - szögezte le.

 

Az elmúlt heti sajtóhíreket cáfolva Kelemen Hunor kijelentette: habár van tájékoztatás a külügyminiszter részéről, ami a tárgyalásokat illeti, de mozgósításról, vagy arról, hogy Romániában tartalékosokat hívnának be, nem volt szó.
"Mire hívnák be a tartalékosokat? Romániában nincs ilyen helyzet, és nem is szabad megengednünk, hogy az ukrajnaihoz hasonló helyzet álljon elő. Hogy a média mit és hogyan spekulál, azt nem tudom befolyásolni. De az a határozott üzenetem, hogy van, amivel nem szabad szórakozni: az emberek életével, a békével, a biztonsággal soha nem szabad felelőtlenül bánni. Nem szabad tartalékosokról beszélni akkor, amikor erről kormányzati szinten egy pillanatig sem volt szó. Ez a kommunikáció kontraproduktív" - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese a Marosvásárhelyi Rádiónak adott interjúban. 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.