Kelemen Hunor: az országnak érdeke a schengeni csatlakozás

2013.03.12 | , ,


„Nem jelenthetjük ki azt, hogy nem érdekel a schengeni övezethez való csatlakozás. Az országnak az az érdeke, hogy teljes jogú tagja legyen az Európai Uniónak” – hangsúlyozta ma Kelemen Hunor szövetségi elnök Bukarestben, a román államfő parlamenti felszólalását megelőzően. 

Az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy a megosztott romániai belpolitika, a schengeni övezethez való csatlakozás kapcsán elhangzott nyilatkozatok hiteltelenítik az országot, annak megítélését károsan befolyásolják.

„Hiába mondjuk azt, hogy az ország technikai szempontból felkészült a csatlakozásra, ez nem elég. A repülőterek, kikötők és határátlépők biztonságossá való tétele mellett Romániának a hitelességén, a pozitív megítélésén kell még dolgoznia. Viszont azt is látni kell, hogy az Unió részéről kettős beszédnek vagyunk a tanúi. Egyrészt azt hangoztatják, hogy több, egységesebb és erősebb Európára van szükség, másrészt azonnal a fékre lépnek, amikor erről a kérdésről van szó” – nyilatkozta a szövetségi elnök.

Mint az ismert, Németország, Hollandia és Finnország világossá tette, csak akkor támogatja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, ha legalább két egymást követő kedvező jelentés születik a két ország igazságszolgáltatási reformját figyelemmel kísérő ellenőrzési és együttműködési mechanizmus keretében, amelyet az unió végrehajtó testülete végez. Az előrejelzések szerint a következő jelentést az Európai Bizottság decemberben teszi közzé, de várhatóan csak a belügyminiszteri tanácskozás után, ezért a legvalószínűbb az, hogy a két ország schengeni csatlakozásáról leghamarabb 2014 márciusában születhet döntés.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.