Kelemen Hunor: az oktatókat és diákokat támogatjuk abban, hogy támadják meg a közigazgatási bíróságon a MOGYE szenátusának döntését
A Szövetség elnöke rámutatott: jogászok segítségével utánanéztek, hogy a közigazgatási bíróságon megtámadhatják-e a MOGYE szenátusának döntését. Az RMDSZ azért nem tudja ezt meglépni, mert nincs perbeli minősége. A Szövetség a szaktárcánál is próbálkozott, amely az egyetemi autonómia elvére hivatkozva azt mondta, hogy a Petru Maior bekebelezése a két fél dolga, amelybe nem tudnak beleszólni. Kelemen Hunor visszautasítja ezt az érvelést, hiszen a törvényeknek mégiscsak az egyetemi autonómia felett kell állniuk, nem elfogadható, hogy az egyetemi autonómia az oktatási törvényt és az Alkotmányt felülírja – nyomatékosított.
Egy gőgös, arrogáns, és minden tiszteletet nélkülöző álláspont, ahogyan a rektor és a szenátus ezt az egészet végigverte. Nem értünk vele egyet – utalt a MOGYE szenátusának tegnapi döntésére Kelemen Hunor. Nagy butaságnak és nagy csapásnak nevezte az abszorpciót, kifogásolja azt a szándékot, miszerint egy nagy múltú orvos- és gyógyszerképzést egy kétes múltú, gyenge műszaki egyetemmel összekavarjanak, csak azért, hogy az ingatlan vagyonát megszerezzék, gyengítsék az egyetem multikulturális jellegét.
Lassan a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemből egy kis, vidéki poros egyetemet formál Leonard Azamfirei. Mintha az lenne az érdeke, hogy a magyar jelleget felszámolja – összegzett Kelemen Hunor.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség korábban állásfoglalásban jelezte, kiáll a magyar oktatók és diákok mellett, álláspontjukat fenntartja, velük együtt tiltakozik.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.