Kelemen Hunor: az erdélyi magyarok bíznak az Európai Unió intézményeiben
Az európai parlamenti választások fontosságáról, az RMDSZ autonómia-tervezetéről és a kulturális tárca költségvetési-kiegészítéséről beszélt ma Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter Kolozsvárott.
„A kampány első két hetében azt tapasztaltuk, hogy az erdélyi magyarok körében csökkent az euroszkepticizmus, ezt mutatja egyébként az RMDSZ által készítetett áprilisi közvélemény-kutatás is. Az erdélyi magyarok bíznak az uniós intézményekben, és az ukrajnai események mindenképpen azt jelzik, hogy Európának feladata és felelőssége az etnikai konfliktusok rendezése, megelőzése. A Szövetség nem szervez többezres tömeget felvonultató kampány-rendezvényeket, hanem jelöltjeink ajtóról-ajtóra, utcáról-utcára járva személyesen beszélgetnek választópolgárainkkal Erdély magyarlakta vidékein” – foglalta össze Kelemen Hunor szövetségi elnök az európai parlamenti kampány eddigi tapasztalatait. Hozzátette, az erdélyi magyar embereket nem érdekli különösebben az, hogy mit nyilatkozott az államfő, és mit válaszolt erre a kormányfő, hanem az európai uniós támogatási rendszerről, a nemzeti kisebbségek európai szintű védelméről tesznek fel kérdéseket.
„Úgy vélem, az RMDSZ átlépi az európai parlamenti választások ötszázalékos küszöbét, és biztosítani tudja az erdélyi magyar képviselők jelenlétét az Európai Parlamentben. Ha sikerül meggyőznünk a magyar választókat, hogy az országos átlagnál nagyobb arányban menjenek el szavazni, az RMDSZ akár három EP-mandátumot is megszerezhet” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor ugyanakkor elmondta, Szatmár megyében Nagy Szabolcs indul a kettes választási kerületben kiírt időközi parlamenti választásokon. Ebben a körzetben ugyan 30 százalék a magyar lakosság számaránya, ám az RMDSZ elnöke úgy véli, van esély arra, hogy a Szövetség felkészült és fiatal jelöltje elnyerje a szavazatok többségét. Kiemelte, bízik abban, hogy a Brassó megyei Apácán kiírt időközi polgármester-választáson is az RMDSZ jelöltje nyer mandátumot.
„Az RMDSZ szakemberei által összeállított székelyföldi autonómia-tervezet véglegesítő munkálatait kezdi el jövő héten a Szövetség és a Magyar Polgári Párt három-három személyből álló vegyes bizottsága” – jelentette be Kelemen Hunor Kolozsvárott. Mint mondta, minél hamarabb le szeretnék zárni az egyeztetéseket, hogy tudják közvitára bocsájtani, utána pedig benyújthassák a tervezetet a parlamentbe.
„Az a célunk, hogy a vegyes bizottság összehangolja az RMDSZ és az MPP álláspontját, és így egy mindannyiunk számára elfogadható tervezettel állhatunk a közvélemény elé” – ismertette az RMDSZ elnöke, aki elmondta, Bíró Zsolttal, az MPP elnökével az elmúlt napokban egyeztetett erről a témáról.
„Számítunk ugyanakkor az MPP segítségére és támogatására az európai parlamenti kampányban is, a mozgósításban, leginkább azokon a településeken, ahol ők vezetik az önkormányzatokat” – mondta Kelemen Hunor.
A Korunk, a Helikon, a Látó, a Székelyföld és a Várad kulturális-irodalmi folyóiratok részesülnek minisztériumi támogatásban, az erre vonatkozó kormányhatározatot a napokban fogadták el.
„A Kormány tartalékalapjából 1.100.000 lejt kapott a tárca az országos kulturális, irodalmi, és képzőművészeti folyóiratok támogatására. Ezt a támogatási formát 2010-ben kezdtük el, ami aztán 2013-ban abbamaradt, és az idei költségvetésben sem irányoztak elő erre pénzt, ezért folyamodtunk a tartalékalaphoz. Szintén innen kérünk támogatást a Kolozsvári Nemzetközi Filmfesztiválra (TIFF) és a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválra, mert nem hagyhatjuk, hogy két ilyen jelentős kulturális rendezvény minisztériumi támogatás nélkül maradjon” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette, az Országos Kulturális Alap igazgatóját leváltották, az állást ideiglenesen Leonrad Horvath, a Kolozs Megyei Kulturális Igazgatóság korábbi vezetője tölti be. Az igazgatócsere az első lépés afelé, hogy a Kulturális Alapnál tapasztalt támogatási aránytalanságok kiegyenlítődjenek.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.