Kelemen Hunor: arra biztatom a román politikusokat, hogy nyilvánosan is határolódjanak el Tudose kijelentésétől
Jelen pillanatban nem tudni, hogyan fog kinézni a kormány, kikből fog állni. A miniszterelnök-jelölttel még nem találkoztak, nem tudják, mit gondol a kormányzásról. Ismeretlenül nem akarnak véleményt formálni Viorica Dăncilăról – fogalmazott a találkozón az RMDSZ elnöke. Leszögezte, bár nincsenek előítéletei, amíg nem hallgatták meg terveit, nem tudják eldönteni, hogyan szavazzanak. Mivel a PSD-ALDE koalíciónak parlamenti többsége van, nem kérdés, hogy lesz-e kormány – tette hozzá. Meggyőződése, hogy lényeges változásokra is lehet számítani a kormányprogramot illetően, amelyről úgy véli, jövő héten többet is megtudhatnak.
2018-ban nagyon sok kérdésre kell jó választ adnia az RMDSZ-nek, amelynek mindenképpen el kell kerülnie, hogy elszigetelődjön a parlamentben. Kelemen Hunor azt szeretné, ha a román politikai pártok mindegyikével lenne kommunikáció és párbeszéd.
Mihai Tudose kijelentéséről elmondta: csakis fenyegetésként értelmezhető, de legalább ennyire súlyos probléma, hogy a román politikai vezetők közül, két ember kivételével senki sem határolódott el nyilvánosan a volt miniszterelnöktől. „Arra biztatom a többieket, hogy a közvélemény előtt is mondják el véleményüket. Hallgatásukkal csak azt üzenik, hogy egyetértenek azzal, hogy embereket kell felakasztani, fellógatni a zászló mellé” – nyomatékosított Kelemen Hunor.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.