Kelemen Hunor: Áltémák helyett az önkormányzati tervek valószerűségéről szóljon a közélet – Sajtótájékoztató Nagyváradon
A szövetségi elnök szerint a közéleti változás nemcsak személycseréket feltételez, hiszen a közigazgatásban a tapasztalat és a hitelesség egyformán fontos kritérium – tette hozzá, majd azt is elmondta: Nagyváradon az RMDSZ Bihar megyei jelöltjei mellett a Szatmár és Szilágy megyei jelöltekkel is egyeztetett a kampányról, és a folyamatos párbeszéd jegyében munkamegbeszélését folytatott a magyar történelmi egyházak elöljáróival.
A sajtótájékoztatón a választási törvény esetleges megváltoztatásáról szóló kérdésre az RMDSZ elnöke azt válaszolta: elfogadhatatlannak tartja, hogy néhány nappal a kampány kezdete előtt is a játékszabályok megváltoztatását erőltetnék egyesek. „Jelen pillanatban teljességgel fölösleges az egyfordulós illetve kétfordulós polgármester választás alkotmányosságát tárgyalni. Mert mit mondhatna az Alkotmányíróság május 4-én, közvetlenül a választási kampány kezdete előtt? Ha a döntés az, hogy a jelenlegi törvény alkotmányellenes, akkor nem lehet megszervezni a választásokat az eredeti tervek szerint, június 5-én. Ez viszont azt feltételezi, hogy az önkormányzati képviselők mandátumát kell meghosszabbítani, ami egy abszurdum, egy ténylegesen és egyértelműen alkotmányba ütköző döntés lenne” – érvelt Kelemen Hunor, aki szerint azt ma egyetlen közszereplő sem veszi figyelembe, hogy amennyiben a jelenlegi törvény bármelyik cikkelyét alkotmányellenesnek tekintik, nincs többé hatályos jogszabály, amelynek alapján választásokat lehessen szervezni.
Kelemen Hunor szerint a jelenlegi közbeszéd legfontosabb témája valamennyi politikai szereplő számára a jelöltjei hitelessége és önkormányzati terveinek valószerűsége kellene hogy legyen. „Számunkra a június 5-i választások legfőbb tétje az, hogy szakmailag felkészült jelöltek és hiteles programok révén szolgáljuk a közösséget országszerte. Ezzel együtt arra is törekszünk, hogy az RMDSZ a választásokat követő időszakban a képviselet megerősödött eszköze legyen, ahogy 27 éve is ennek a küldetésének igyekszik eleget tenni” – szögezte le végezetül az RMDSZ elnöke.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.