Kelemen Hunor: abból ért Brüsszel és Bukarest is, ha erőnkön felül teljesítünk
“Az elmúlt 4 hétben az első számú feladatunk az volt, hogy az erdélyi magyar embereknek az Európai Unióról, európai jövőképről, perspektíváról beszéljünk: arról, hogy miben hiszünk, mit szeretnénk. Az emberek kíváncsiak voltak arra is, hogy mennyit fog nőni a mezőgazdasági támogatások összege, de leginkább azt akarják tudni, hogy mi lesz az Európában élő őshonos nemzeti kisebbségekkel, hogy az Európai Unió mikor fog ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozni” - számolt be az európai parlamenti választási kampány-tapasztalatairól Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, szövetségi elnök Sepsiszentgyörgyön, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete által tartott sajtótájékoztatón.
A Szövetség elnöke leszögezte: habár a Szén- és Acélközösség nem azért jött létre az 1950-es években, hogy a kisebbségek problémájával foglalkozzon, az elmúlt közel hetven évben rengeteget változott az Európai Unió, és a jövőben is fog.
“Nincs az rendben, hogy egy politikai, gazdasági konstrukción belül a kontinens egyik részén rendezik a kisebbségi kérdéseket, Európa közép-keleti részén pedig nem. Az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy kétféle megoldást alkalmazzon. Azért kell ott lennünk, hogy az Európai Bizottság ne mondhassa, hogy a nemzeti kisebbségek problémáinak rendezése nem tartozik a hatáskörébe. Foglalkoznia kell vele, mert csak így képzelhető el hosszútávú béke és stabilitás” - hangsúlyozta.
Kelemen Hunor elmondta, a tegnapi, Orbán Viktorral való találkozójának is ez volt a fő üzenete: a magyar emberek minél nagyobb számban menjenek el szavazni vasárnap, hiszen csak így lehet erős kárpát-medencei magyar képviseletet biztosítani.
„Azért dolgozunk, hogy az Európai Parlamentben, az Európai Néppártban erős magyar képviselet legyen a következő 5 évben is. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha mind az RMDSZ, mind a Fidesz és a KDNP jó eredményeket ér el, ehhez pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Victor Ponta miniszterelnök kijelentésére, miszerint csupán kampányfogás az RMDSZ részéről az autonómia emlegetése, Kelemen Hunor leszögezte: “az autonómia nem jelent sem veszélyt, sem szakadárságot, sem szeparatizmust. Sőt! A román államot erősíti, ha az erdélyi magyarok, a nemzeti kisebbségek biztonságban és jól érzik magukat”.
„Háromszéken hisznek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kampányának sikerében” – mondta a sajtótájékoztatón Tamás Sándor, a Szövetség háromszéki szervezetének elnöke. „Az elmúlt 30 napot mérlegelve elmondhatom, hogy ez volt az eddigi legsikeresebb Európai Parlamenti kampányunk. Háromszéken ez alatt az idő alatt több mint 40 ezer családhoz jutottunk el, a megyében több mint 1000 önkéntesünk volt és van úton, azért, hogy a Szövetség terveit sikerre vigyük.”
„Ma már nincs olyan józan ember Erdélyben, aki távolmaradásra buzdítaná a magyarokat, arra, hogy ne vegyenek részt a választásokon” – fogalmazott Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. Antal leszögezte: véleménye szerint az a legfontosabb, hogy a magyar városok közül Sepsiszentgyörgyön legyen a legnagyobb részvételi arány, ugyanakkor beszámolt arról is, hogy a Szövetség önkéntesei csütörtök estig 8 700 családhoz jutottak el, a kampánycsendig pedig minden bizonnyal elérik a 10 000-es küszöböt is.
Sógor Csaba megköszönte az elmúlt egy hónapban kifejtett közös munkát, amelyet az RMDSZ minden területi szervezete annak érdekében folytatott, hogy az európai parlamenti választásokon való részvétel fontosságára hívják fel a figyelmet. Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje közel 200 településre látogatott el és közel 8000 kilométert tett meg harminc nap alatt.
„Nem csupán azért fontos egy kampány, hogy szavazásra biztassuk a magyar embereket, hanem amiatt is, mert alkalmunk nyílik sok-sok olyan találkozásra és beszélgetésre, amelyek során értékes információkkal gazdagodhatunk, és amelyek a mi munkánkat is eredményesebbé tehetik” – emelte ki Sógor Csaba, aki abban bízik, hogy vasárnap az erdélyi magyar közösség ismét felelősen fog dönteni.
Soltész Miklós, aki két napon keresztül elkísérte Sógor Csabát kampánykörútján, szintén egy köszönettel indította beszédét. Az április 6-i választásokon való részvételért és a Fidesz-KDNP támogatásáért fejezte ki háláját az erdélyi magyarságnak. A magyar kormány szociális- és családügyért felelős államtitkára kiemelte: ha csak a szociális kérdésekre és az elvándorlásra gondolunk, nyilvánvaló, hogy a kettő között összefüggés van.
„Amennyiben a szociális rendszert megerősítjük, azzal az itthon maradást támogatjuk. Az elmúlt két nap eseményei újra arra világítottak rá, hogy ezen a területen is együttműködésre van szükség” - hangsúlyozta. Soltész Miklós arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy vasárnap ne maradjanak otthon, szánjanak időt rá és menjenek el választani, szavazzanak a magyar emberekre, az RMDSZ jelöltjeire.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.