"1848 óta a magyarok történelmében a tavasz a szabadság évszaka. De nem volt ez mindig így. 1989 tavaszán, míg a környező országokban már nyiladoztak a szabadság hajtásai, Romániában, a hosszú, hideg tél után úgy tűnt, a reménytelenség évszaka folytatódik. Aztán 1990-ben, Marosvásárhelyen drámai körülmények között tapasztaltuk meg, hogy szabadságunk milyen törékeny. Hogy a többségi nemzet szabadsága nem feltétlenül jelenti a nemzeti kisebbség nyugalmát. Hogy a sötét múlt közöttünk él és bármikor támadhat.

E két tavasz között eltelt egy esztendő alapozta meg legújabb kori szabadságunkat: egy év alatt megszabadultunk az akkori Európa fojtogató diktatúrájától, és szabadulásunk másnapján megalapítottuk Szövetségünket, az RMDSZ-t – az erdélyi magyarok szabadságának őrét.

Egy közösség erejét, élni akarását, jövőt formáló képességét az adja, hogy időről-időre le tudja győzni a lehetetlent, a lehetetlennek tűnő kihívásoknak is megfelel. És miután megtette ezt, képes újabb és újabb célokat kitűzni és megvalósítani azokat. Képes változni, és képes változtatni, képes átlépni saját korlátain, meghódítani és belakni a szabadságot. 25 év alatt hosszú utat jártunk be együtt és külön-külön is. Változó eszközökkel bár, de az elmúlt 25 évben arra törekedtünk, hogy óvjuk szabadságunkat úgy, hogy ez másnak is fontos legyen.

Huszonöt. Ez a szám fémjelzi mai eseményünket is. Ez a szám emlékeztet bennünket az elmúlt negyed évszázad történéseire, megvalósításaira, közös múltunkra. Ez a szám viszont a követező feladatra is felhívja a figyelmet. Május 25-én közösségünk európai képviseletéről döntünk. Az a közös érdekünk, hogy minél több magyart küldjünk Brüsszelbe. Mert jól tudjuk, és nap mint nap tapasztaljuk, hogy  a magyarok érdekeiért csak a magyar képviselők küzdenek, értékeinket csak ők viszik el Európába.

Mi, magyarok már ezer éve eldöntöttük, hogy Európához csatlakozunk, ott a helyünk. Itt, Erdélyben, mi 25 éve mondjuk és hisszük azt, hegy Európa fontos nekünk. Ezt a döntést akkor sem szabad felülírni, ha az Európai Unió nemegyszer csalódást okozott. Ide köt bennünket a múltunk, de a jelenünk és a jövőnk is. Meggyőződésem, hogy nekünk erős Európára van szükségünk, mert az minket is erősebbé tesz. Mi, romániai magyar emberek hiszünk Európában. Mert az, amit mi itthon teszünk, amiért itthon dolgozunk, az szorosan összefügg Európával, azokkal az értékekkel és elvekkel, amelyekre a modernkori Európát építették.

Európa soknyelvű. Mi itthon az elmúlt 25 évben arra törekedtünk, hogy helyet és jogot teremtsünk anyanyelvünknek, a magyar nyelvnek. Iskolában, óvodában, köztereken és a helyi önkormányzatokban, a dekoncentrált intézményekben és az igazságszolgáltatásban. Azért dolgoztunk, hogy anyanyelvünket bátran és szabadon használhassuk, és senki ne úgy tekintsen a mi édes anyanyelvünkre, mint amit csak a családi körben és a templomban szabad használni. A mai napig érik támadások szabadságunknak ezt a szeletét, támadják és kifogásolják az anyanyelv használatát, megkérdőjelezik használatának szabadságát. Nekünk Európában is képviselnünk kell az igazunkat, és el kell hoznunk, meg kell szilárdítanunk Romániában azt az európai értéket, amely az anyanyelvhasználat egyenrangúságát hirdeti: el kell hoznunk Dél-Tirolt és el kell hoznunk Katalóniát.

Európa a kultúrák otthona, Európa a kulturális sokszínűségtől kapja igazi erejét. Mi itthon az elmúlt 25 évben azon voltunk, hogy megóvjuk, megmentsük pusztulásra ítélt kulturális értékeinket, mert a kommunista diktatúra halálra ítélte mindazt, ami nem román: halálra ítélte a magyar kultúrát, de nem sikerült kipusztítania. Halálra ítélte a szászok és svábok kultúráját és pénzé tette saját állampolgárait. Ezt tette a zsidókkal, és ezt tette volna velünk is, ha marad elég ideje.

De a kultúra nem csak múlt, hanem jelen és főleg jövő. Ezért mi 25 éve egyszerre mentjük múltunk értékeit, és intézmények építésével, fenntartásával az értékteremtést tekintjük egyik feladatunknak. A transzivanizmus szellemiségét kell itthon megerősíteni, és ezt kellett és kell felmutatnunk Európában is a politikai képviselet eszközeivel. Európa csak akkor vesz tudomást rólunk, ha jelen vagyunk. Aki nincs jelen, azt előbb elfelejtik, majd valami távoli egzotikus érdekességgé csökevényesedik. Jelen kell lennünk, és meg kell mutatnunk azokat az értékeket, amelyek a mai Európa gazdagságához hozzájárultak. És a kétkedőknek, azoknak a nacionalistáknak, akik a magyar szó, a magyar kultúra láttán kardjukhoz kapnak, el kell hoznunk Európát.

Európában érték a föld, érték a magántulajdon. Mi itthon az elmúlt 25 évben visszaszereztük az elkobzott földek, erdők és más ingatlanok jelentős részét. És azt látjuk, hogy 25 év után sincs biztonságban a kommunisták által jogtalanul elvett, elrabolt és az általunk jogosan visszaszerzett tulajdon. Eszelős érvekkel és módszerekkel akarják ismét elvenni a jogos tulajdont, ismét azt látjuk, hogy hangot kapnak azok, egyelőre csak a televíziókban, akik szívük szerint kisemmiznének bennünket, elvennék mindenünket. Ezt nem fogjuk hagyni, Európa ebben is segítségünkre tud lenni.

Történelmünk során a föld a közösséget eltartotta és megerősítette. Soha nem volt könnyű mezőgazdaságból megélni, ám az erdélyi magyarok jelentős része mégis ragaszkodik ehhez az örökséghez. És jól teszik. Szüleink és nagyszüleink olyan világban éltek, a kommunista diktatúra hosszú éveiben, hogy amit megtermeltek, az mind az államé volt. Tőlük elvettek, nekik semmit sem adtak. Az európai unióhoz való csatlakozás ezt is átírta. A föld után járó támogatás több százmilliót jelent, amelyet adnak, és nem elvesznek.

Európa egy új valóságot is megteremtett számunkra. Mi itthon az elmúlt 25 évben arra törekedtünk, hogy az országhatár ne legyen akadály a magyar-magyar kapcsolatok megerősítésében, hogy a Kárpát-medencei magyarság egy olyan politikai struktúrában találjon utat a közös jövőépítésre, amely a múlt sebeire is gyógyírt jelenthet. 25 évvel ezelőtt egyetemistaként Budapestre utazva sokszor hat-hét órákat vártam a román-magyar határon, csomagjainkat kiforgatták, és igyekeztek minden egyes alkalommal a megaláztatásból részesíteni bennünket. Az Uniós csatlakozás ennek is a végét jelentette.

És megteremtette azt a valóságot, amelyet a magyar politikai képviselet jelenít meg: a közös célokért romániai és szlovákiai magyar képviselők együtt harcolnak a magyarországi európai parlamenti képviselőkkel. És még csak az út eleje. Ott kell lennünk, nem szabad hiányoznunk Brüsszelből a nyári névsorolvasáskor.

Európának védenie kell jogainkat, kötelező szabályozást kel elfogadnia az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére. Mi itthon az elmúlt 25 évben azért harcoltunk, hogy Erdélyben a magyar emberek, a magyar közösség nemzeti identitása biztonságban legyen. Jogegyenlőség, törvény előtti egyenlőség, egyenlő esélyek minden egyén és közösség számára. Ha kellett, a parlamentben tárgyaltunk, ha kellett az utcára vonultunk. Halkan és hangosan, kormányban vagy ellenzékben, televízióban vagy tereken, de mindig civilizált körülmények között mutattuk meg, hogy képesek vagyunk megharcolni minden magyarért. Most pedig azért dolgozunk, hogy meghallják és megértsék Brüsszelben is az erdélyi magyarok akaratát, hogy nemzetközi törvény erejére emeljük a nemzeti kisebbségi közösségek védelmét.  A gyenge ember és közösség, valamint az erős ember és közösség között az egyik különbség abban nyilvánul meg, hogy míg a gyenge egy kudarc után, egy bukás után sírva, óbégatva, másokra mutogatva a földön marad, addig az erős fölemelkedik és tovább megy, nem adja fel a céljait, nem adja fel a harcot. Az európai polgári kezdeményezésünk eddig elbukni látszik, a bizottság elutasította. Nem óbégatunk, nem szidjuk a bizottságot, hanem fölállunk és tovább harcolunk. A luxemburgi bíróságon keressük az igazunkat, és közben az európai kisebbségi szolidaritást miután megteremtettük, most meg kell erősítenünk, és partnereket kell találnunk a mi közös igazságunk érvényesítésére. Változó világban élünk, mi magunk is változunk és változtatni kívánunk másokat. Brüsszelnek is meg kell értenie, hogy nem fordíthat hátat az őshonos kisebbségeknek, nem dughatja fejét a homokba, mert Európa biztonsága és stabilitása, Európa szabadsága azon is múlik, hogy szabadnak érzik-e magukat a nyelvi és etnikai őshonos kisebbségek, biztonságban érzik-e identitásukat, vagy sem. A küszöbön álló változás nem történhet meg nélkülünk.

Az elkövetkező 57 napban el kell jutnunk minél több magyar emberhez, és el kell nekik mondanunk azt, amit mi itt mindannyian jól tudunk. Egyszerű és erős üzenete van a mi mondanivalónknak.

Ha az RMDSZ jelöltjei nem jutnak be az európai parlamentbe, minden erdélyi magyar képviselő helyét egy román foglalja el. Romániának csak román képviselői lesznek, és ők, ahogy itthon sem, úgy Európában sem fogják érdekeink képviselni. Ha nem leszünk ott, Romániában is meggyengül a politikai súlyunk – itthon nehezebben fogjuk érvényesíteni akaratunk. Az idei választások tétje tehát túlmutat az európai képviseleten. A május 25-i választásokon a magyarság itthoni képviseletéről, az RMDSZ jövőjéről szavazunk.

25 évvel ezelőtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt vállalta, hogy ő lesz az erdélyi magyarok szabadságának őre. Az emberek ma is ezt várják tőlünk: védjük meg a jogainkat és tartsuk egybe közösségünket. 25 év alatt hosszú utat jártunk be együtt, és külön-külön is. Minden sikerünk mögött ott áll a mezőségi, a szilágysági, a székelyföldi, a partiumi magyarok másfél milliós, erős közössége. Az RMDSZ sikerei az erdélyi magyarság sikerei. Az ő akaratuk pedig a mi feladatunk. Mert 25 éve minden magyar számít. És mi minden magyarra számítunk!"