Hiteles és hatékony a nők közösségszervező munkája – Kelemen Hunor országos küldöttgyűlésükön köszöntötte az RMDSZ Nőszervezetének tagjait
Fotó: Banga Előd-Ernő
A kiegyensúlyozottságot, türelmet, makacs kitartást tanulhatják meg a férfiak a közéletben tevékenykedő nőktől – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ Nőszervezet II. Országos Küldöttgyűlésén, Kolozsváron és fölidézte a Szövetség 2013-ban megszervezett kongresszusának előkészítő pillanatát, amikor sokan furcsállták a nőszervezet létrehozására vonatkozó kezdeményezést.
„Az a komolyság, amellyel az elmúlt esztendőben dolgoztatok, létrehoztátok a helyi és megyei szervezeteket, részt vettetek a közösségépítő munkában, bizonyítja, hogy jól döntöttünk” – tette hozzá a szövetségi elnök, aki szerint a nőszervezet megalapítására nemcsak a nőknek, hanem az egész romániai magyar közösségnek szüksége volt.
„Kívülről és belülről is meg kell erősítenünk azt az érdekvédelmi szövetséget, amelynek az elmúlt 25 évben stabil értékrendje, céljai és törekvési voltak” – mondta az RMDSZ államelnök-jelöltje és megköszönte annak a nőjogi és esélyegyenlőségi platformnak a munkáját, amely a nőszervezet elődjeként tevékenykedett a Szövetségben.
„Ebben az időszakban sokszor említettem azt az értéket, amelyre nagy szüksége van a hazai társadalomnak: a bizalmat. Fejlődésünknek ezt a szükséges alapját a nőszervezettel erősítettük meg és tudom, hogy ez a bizalom segíti majd további közös munkánkat. Nehéz volt a nőszervezet életében ez az első év, de a hallgatóság soraiban olyan nők ülnek, akik tudják, hogyan kell egy gyermeket átvezetni a nehéz időszakokon. Ezért bizonyára azokat a lehetőségeket is megtalálják, hogyan tudják még jobban megerősíteni azt, amit közös erővel létrehoztunk: az RMDSZ Nőszervezetét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a kolozsvári küldöttgyűlésen, és azt kívánta a hölgyeknek, hogy erőben, egészségben, kitartással, türelemmel és bölcsességgel folytassák közösségépítő munkájukat, újabb és újabb erővel gazdagítsák a romániai magyar érdekképviseletet.
Az RMDSZ államelnök-jelöltje köszöntő beszédében arra is kitért, hogy Romániában a társadalmi stabilitást az az államszervezési modell tudja biztosítani, amelyet az RMDSZ kidolgozott. „Nem mindegy számunkra, hogy a következő államelnöki szemlélet hogyan nyomja rá bélyegét a társadalomra. Nem mindegy, hogy milyen lesz az erőnk ennek az új időszaknak a kezdetén. Ha november 2-án a hazai közélet nem látja azt a támogatást a magyar közösség részéről, amelyet eddig minden egyes alkalommal felmutattunk, akkor nagyon nehéz lesz a munkánk választások után” – jelentette ki Kelemen Hunor, és azt is elmondta, bízik abban, hogy a következő időszak feladatait a nőszervezet munkája által sokkal hitelesebben és hatékonyabban teljesítheti az RMDSZ.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.